A tó mélyén egy arc
Suttog szép szavakat, s
Hív, hogy menjek én vele,
De lemenni nem merek.

Elindulok felé.
Körülöttem felég
Minden, mikor elérem,
És elönt a félelem.

Előjön egy angyal:
Üres szemű, és vak.
A vörösség megcsillan,
És villámként megvillan.

Egy vágás jelent meg,
És vérezni kezdett
Fehér arcom, s vörös lett.
Angyalom szeme vérzett.

Angyalvért könnyezett,
Az a földre esett.
Lángnyelvek csaptak ott ki,
Felégettek mindenkit.

Már minden elégett.
Soha nem ér véget!
Megmozdulni sem bírok,
Csak zokogok, csak sírok...

Rámesett egy csepp vér,
A bőröm nagyon ég.
A tóba beugranék:
Bárcsak mozdulni tudnék!

A Nap már vörös lett:
A szemem kiégett.
Nem látok többé soha.
Ő a Halál Angyala!

Szikla-szárnyam lett:
A légbe felemelt.
És sebzetten portyázom,
Áldozatokra vágyom.

(Kicsit borongós, tudom, de csak ehhez volt ihletem. De már elmúlt ez a hangulat, szerencsére.)