a férfi hirtelen mozdulattal ugrott fel ijedtében, ahogy a villám a barlangtól nem messzire lévő fába csapott, a hatalmas dörrenéstől szinte fájt a füle, semmit nem hallott, álmosan, ijedten, félve pillantott körül, valahol álmában vadászni voltak, az egész horda, távoli mezőkön űzték a vadakat, nem volt túl sikeres a vadászat, nem lesz elég élelmük télre, ezt már tudta előre, sokan meghalnak majd mire tavasz lesz, most így kizuhanva az álomból megriadt, most félt, a meleg állatbőr alatt már egyszer izzadtan, csatakosan, most fázott, kint lángolt a villámtól sújtott fa, az oldalára dőlt, gyorsan égett, körülnézett, a barlang mélyén, közös szuszogással, horkanásokkal telin aludtak a horda tagjai, asszonyok, gyerekek, férfiak a falak mentén, a benti tűz már alig pislákolt, a barlang falára imbolygó árnyékként vetült alakja, lassan megnyugodott, a legnagyobb sima felületre tévedt a szeme, tegnapi munkáját nézte, a szénnel felrajzolt állatokat, őzeket, bölényeket, futó és ugró formában, ahogy csapdába esnek a vadászok pálcikafigurái kezétől, egy hirtelen mozdulattal újabb szenet vett el a tűz mellől, majd gyors mozdulatokkal rajzolni kezdett, a villámot a fával, majd újabb figurákat, kis és nagy alakokat, árnyéka óriásként vetült maga elé, állatok csoportjai alakultak ki keze alatt, elégedetten nézett körül, közben a tűz kialudt hirtelen, mélységes sötét borult rá, csak a kint már parázsló fa, apró fényei adtak egy kis fényt, elindult hogy tüzet hozzon újra, nagyon lassan lépkedve át a körben lévő testeket, a vihar már tovaállt, a párás, eső utáni, fojtott levegő, az elhullott álatok bűze, szinte csavarta az orrát, a fa felé tartott, kezében egy száraz ágcsomóval, hogy a parázsba tartva majd azt a barlangba vigye, hirtelen valami furcsa érzés kerítette hatalmába, mintha figyelné valaki vagy valami, az ösztönök súgtak neki, körbepillantott, s határozottabb léptekkel sietett a parázs felé, ahogy a gallyak lángra s egyre nagyobb lángra kaptak, egyre nagyobb fénykör ölelte át, szerette ezt az érzést, nyugalmat adott neki, hirtelen elszállt a pillanat, a hátán átfúródó köhegyü dárda magába ölelte a lelkét, mint egy lassított filmen úgy dőlt előre, már halott volt, úgy zuhant az izzó parázs közé