Tudom,hogy valahol láttalak. Tudom, egész biztosan érzem. Annyira, hogy most már tudom, Mikor, merre kell lépnem, Tudom,merre kell kanyarodnom a sarkon, És tudom, hogy, ha rámfekszik az alkony A lepelben valahol ott vagy te is.. Tudom, hogy láttalak már, Mert úgy érzem ölelésed nyomát a lelkemen, Mint amilyen biztosan a tollam hagy a papíron nyomot. Láttalak. Látnom kellett Téged, És nem hiszem, hogy csak bennem vagy olyan szilárd, mint a törvény,és tudom, hogy nem csak hiszem, hogy követnem kell a szavaid,mint a szentírást, a paragrafusokat,mert tudom,hogy valódi vagy,tudom,hogy létezel! Mert láttalak. Talán tegnap,amikor lehúnytam a szemem az erkélyen és a szemhéjamon átsétált a nap. Elszenderedtem a székemben ülve. De csak egy perc volt-gyorsan felébredtem. Valami idegen ébredés volt és csak azt tudom, hogy felállva léptem nem érte a földet és a gondolatok mellettem álltak,s csak tudtam,hogy gondolok és érzek valamit, de kívül maradt! Azóta keresem.Kereslek Téged. Nem emlékszem az arcodra és nem tudom a neved,de tudom, hogy vagy valahol, és szentül hiszem hogy el kell találnom Hozzád! Mert mostmár tudom, hogy miért kelek fel reggel és tudom hogy miért eszem, miért szállok villamosra, hogy miért jobbra nézek először a zebra előtt és tudom, hol kell kinyitnom a könyvet, hová kell leülnöm és azt is tudom mikor kell indulnom és visszafordulnom.
Lehet, hogy sosem talállak meg. De Te megtalátál. |