Álmatlan fekszem éjszaka. Lüktet a falióra:betakarom magam a lehulló percekkel.
Érzem a múló idő illatát, És úgy fut rajtam is szótlanul át mint amilyen csendben hallgatom este a kintről beszűrődő halk harmóniát. Hallgatom, tán választ súg nekem az éj, mivégre vagyok, s meddig itt e Földön, hogy repülhetek, amerre csak tetszik, vagy az élet magam kreálta kis börtön?... hogy a szabályt én szabom, vagy az szabályoz engem? hogy azért kell botlanom és újólag elesnem mert felállni is tanulni kell?
De a Hold elfordul, lecsukja szemét, Nem keres választ, álomba menekül. Én felveszem újra az idő köntösét S kérdésem halk imává csendesül... |