simogattam ajkadat többször is de
nem maradtak rajta süteménymorzsák
csel volt hisz csak ujjaimmal érinthettelek
így loptam meg újra bőröd mámorító bársonyát
követeltem nézz rám hadd zárjam ily módon
fogolyként elmémbe barna szemeid félénk mosolyát
ölelésed csodálatos nyugalom: atomjai még most is ringatnak
csókoddal betelni nem de jóllaknék tudom
szerencsés utazó voltam jóízű lankás tájaidon
de száműztél magadtól s most honvágy gyötör mert
olyan vagy nekem mint testemben a vérem: lételem
hiányod cseppjei percekből erednek hónapáradattá
perzselő drága tűzként égsz szunnyadó létemen
nekem senki más nem kell hozzád fűz a remélt öröm
megvárlak: szád szellője pecsét a számon fel nem töröm
|