Búcsú Tőled
Imádva függtem szavadon,
én őrülten szerettelek,
és sose hittem igazán,
hogy egyszer elveszítelek.
De vad forró szerelmünket
megmérgezte a józan ész,
bántottalak, gyűlöltelek
s nem érdekelt merre mész.
Elváltak csúnyán útjaink,
majd sok évig nem láttalak,
és a fájó rossz emlékek
megszépültek ezalatt.
Eltemetve szívem mélyén,
nem tudtál többé bántani,
de feszegetted a kaput,
s végül le tudtad rontani.
Előjöttek rejtekükből
a becéző, kedves szavak,
s ahogy nálam egyre hulltak,
nálad úgy épültek a falak.
Reményt fűzve szívem köré,
újra becsaptak az álmok,
mit fejedre szórtam egykor,
most visszaszálltak az átkok.
Elrepültél a szívemből,
s én végleg elengedtelek,
szomorúan vettem észre:
már nem vagyok fontos neked.
Most az álmok világából
visszatértem a földre,
s ami a kezembe került
féktelenül törtem össze.
Nem emészti már a lelkem
ez a kínzó pokoli tűz,
elpusztult már minden emlék,
miről hittem: még hozzád fűz!
|