Nézd! Csak egy hervadó rózsaszálat
tartasz már remegő kezeidben,
tüskéinek szúrásától félve
érzed: megfagy a vér ereidben.

Te vetetted puha ágyát árva
lelked kusza tekervénye közé,
s az, mint tekergő kígyó jutott el
bimbót bontva érző szived fölé.

Harmat-vízzel öntözve szirmai
szivárvány színné válhattak volna!
Hűvös ragyogása élet-harcot
fényözönnel szőve űzné tova.

Fekete rózsáidból sötétkék
könnyed selyem-szirmok peregnek le,
sárga virágokká válva földre
ártatlan fehérként érkeznek meg.

Ezernyi mesét és illatokat
rejtenek e nemes szív-virágok.
Ne félj újra Önmagaddá válva
felfedezni eme barátságot.

Kitéptél minden élő virágot
vérrel átitatott talajából.
Kevesebb lettél, érzelmek nélkül,
félelmed nem ereszt el magától.

Ha jeged olvad és újra eljössz,
bennem élő virágból választhatsz,
nyílt szivemből szinek kavalkádját,
bíbort kivéve bármilyet kaphatsz.

Vörös rózsát ne adj, ne kérj, ne várj,
eme izzó színben ne lásd soha!
Szerelem égeti lelkem, hisz Ő,
Kit szeretek, szívem örök foglya!