Fentről, a felhőtlen,tiszta égboltról ezer csillag ragyog rám,
Felém sugározza sok ezer év nyugalmát.
Kezdem megérteni, érezni, mi az a "végtelen",
S ráébredek, milyen porszem-töredék az életem.

Évezredek, és ember milliók közt egy semmi vagyok én,
Ki álproblémákkal, és gondokkal rontja el életét.
Évezredek során a múlandó emberek folyton változtak,
De a csillagok, és az emberi lélek, érzések maradtak.

Talán két ezer évvel ezelőtt, egy ugyanilyen porszem mint én,
Ugyanígy gyönyörködött a csillagok csodás fényén.
Neki már nyoma sincs, emlék sincsen róla semmi,
Pedig ő is élt, szeretett, ma  pedig már senki.

Az idő és a tér végtelenségében néhány percet élünk,
Hát ne rontsuk el azzal, hogy a jövőtől félünk!
ITT  ÉS MOST, élvezd a jelen pillanatot
S válassz magadnak egy ragyogó csillagot!

S ha felnézel az égre, a csillagok ezrei között,
Keresd meg a tied, melytől szívedbe nyugalom költözött.
És a csillagod azt mondja: " Oly rövid a léted,
Keresd meg, találd meg, és használd ki, mi szépet nyújt az élet!"