Nincs nekem szerelmem,se szeretőm, Ki legalább ölelne,és rejtett bús könnyeim, Felitatná,szipogó orrom alól. Nincs nekem senkim se,aki kesrves zokogásom közben,erősen karolná rángatozó,remegő testem. S aki levegő utáni hörgő kapkodásom, Csókjával enyhítene.
Nincs nekem utam,csak egy keskeny végtelen -Inkább lenne egy szélesebb,véges.- Aminek a végét belátnám, és tudnám merre tart, A sorsom, életem. Nincs nekem utam,aminek a végén, Széttárnám ölelni vágyó karjaim. -Hol keblére szorítana,egy igazi vágy. Sendiert |