Még folyt a háború
amikor megszülettél.
Halál, éhezés, nyomor,
ilyen volt a gyermekkor.
Ifjúkori emlékek néha
még most is előtörnek.
Felnőtt kor küszöbén
reménykedve, szebb jövőt
terveztél gyermekednek
Ha majd az ártatlan tiszta
szemébe belenézel, ne a
fájdalom és szenvedést
fedezd fel benne.
Tanultál, dolgoztál éjt
nappallá téve.
Hiába tettél meg mindent,
csak gyültek a  fejed felett
a sőtét fellegek.
A kegyelem dőfés akkor
ért Téged, amikor a
felmondó levelet kezedbe
tették le.
A kevés remény ami volt
az is most veszett el.
Pár szó: lakás, pénz, teher
ez tölti ki már csak az életed
Egyre mélyebbre süllyedel
Eljött már az a pillanat is
amikor már nem  szólsz és
nem is kérdezel.
Nem vette észre senki
mennyire  magadra maradtál
és szomrú lettél?
Ha bár több sebből is vérzel
Ne lássák a szenvedésed.
Mint a sakálok, ha megérzik
a vér szagát ott teremnek
előbb csak messzíről,
majd egyre közelebb és már
nincs is menekvés végeznek
Veled.
Ha már térdre kényszerítettek
akkor nézz körül kérlek
Ott van a családod és van
még pár barátod nyújts ki
feléjük kezed ez nem a gyengeség jele.
Gondolj majd bele, gyermeked
kezét Te engedted el.
Pedig Ő két kezével fogta,
szinte belecsippaszkodva.
De, ha szégyelled ezt az érzést,
akkor ne állj fel maradj térden
a gyermekeid könnycseppjeit
már nem érdemled meg.
Talán azt hiszed csak Neked
nehéz az életed!
Tévedsz akkor nagyon
Számokat, nem ,de hogy sokan
vannak azt tudom.