Az van kérlekszépen, hogy Zséda mosolyog rám a „Fitness, teljes kiőrlésű, magas vitamin és ásványianyaggal dúsított gabonapehely” papírdobozáról. Semmi huncutság nincs a dologban. Maxi CD jár a biokaja mellé, 4 dallal! Nem gonoszkodom, ám. Nem Sajnos. Érzelmileg vagyok érintett az ügyben. Meg fizikailag. Is. Súlyosan. És itt most a tömeg részébe tessék belegondolni. 16 tonnát nem nyomok. Még. Megelőzési a dolog. Most már úgy 79 kilenc órája, de a részletekbe nem viszlek bele, mer’ ahhoz vizualizálni kell, az meg nyáltermeléssel jár, az meg egyenes út a szénhidrátokig, az meg az, ami. Látod, pszichésen is ráközelítek, hogy harmóniával telve harapjam a konyhabútor szélét, pedig drága Gönczi Laci mennyit melózott rajta.
Mozgok is, ám. De arról végképp nem. Vicces-mulatós.
Zséda viszont csupa öröm, csupa báj, csupa életkedv. Aszongya a doboz, amiből reggeli gyanánt fogyasztok gyomortömítősen, hogy: „Egy sikeres nap receptje!” Hát ajánlom, hogy úgy legyen!
Közvetlenül az étkezés mellé ütemezem be a CD-be történő belehallgatást, mer’ ha már így hozzám vágta a forgalmazó, annak biztos célja is van, és nem azért feccöltek pénzt az ügybe, mert Zséda korongjai nem forognak. Feszülten ugrálok számról számra, mert rajtam van a gyomorideg, mert teltség érzet követelése van onnan lentről, meg nyáladzás, meg levert kiéhezettség.
Kérlekszépen nem találom a „dúr” akkordokat, ami ugye a harmóniáért lenne felelős, és ez elszomorít. Szomorkás, nyüszörgős, lézerágyút imitáló hangok hivatottak - úgy látszik - életben tartani a reggelébredőt, aki 10-15 percig még nem fog Zsédára meg a kakibarna gabonapehelyre gondolni. Mert ébredezik. (Magához térős állapot.) Node utána kéremszépen! Savak termelődnek! Latin nevű izék energia után kiáltanak fel a mélyből, hogy nehogy már a lerakódott zsírszövetből kelljen kibányászniuk a betevőt, mert az strapás, és a fickó, akinek belső szerveiben tanyáznak, hát az sem nézné ezt jó szemmel, mert biztos szenvedne, és falat kaparna.
Az egyetlen reggeli életigenlést sugárzó nóta, ezen a Zséda maxin, „Így jó” címmel bír. Ropogtatsz és fülelsz. A cím ugyebár, ha nem is bír pozitív kicsengéssel, valami olyat sugall(hatna), hogy nyugi, ez így van rendben, nem kell betojni, még ha most ugrottál is le a mérlegről, és érelmetszős gondolatok keringenek. Egyszóval zúzd a pelyhet, mert az lesz a jó. Így. Aztán begurul a refrén is: „Magam vagyok, Sose fogok így félni, Bébi!”
Kérlekszépen van akkora egy ilyen müzli darab, hogy a torkodon tud akadni. És különben is: nem akarok „magam lenni”, és „sose fogok”-osan félni. Bébi!
Aztán így folytatódik a reggeli áhítat: „És túl fogom élni!” Ajánlom, hogy a szénhidrát utáni vágyra gondoljon. Nagyon ajánlom.
Kérlekszépen az van, hogy igazából az életindulókról kellett volna beszélni. Ezek azok a nóták, amiket gondolom Te is alkalmazol, különféle válsághelyzetekben, vagy munkába indulás előtt, vagy nagy öröm-boldogság átélésekor. Előcsikarod a koponyán belüli Media Playerből és fejhallgató nélkül ér fülig a szád, vagy nagy és okos szemekkel csodálkozol rá a Világra, hogy: „Jé! Ez tényleg így van!” Persze, ahogy a körmöd nyúlik és növöget, a különböző élethelyzetek is új és új életindulókat igényelnek. Többek között ennek köszönhetjük a nosztalgiaérzést is, ami ugye jó. Ha jó.
Kérlekszépen nálam most például az a gond, hogy túl sok dal fut az agykéregsite-on, és folyamatosan válogatok, hogy mi lenne a legjobb az aktuális pillanathoz, ezért a „sok szék, egy padló” tipikus esetének veszélye forog fenn.
Az életinduló többnyire intim ügylet. Azt hiszem. Úgyhogy több konkrétumot most nem.
Kincsekre vigyázzunk! Ne Zsédára fogyókúrázzunk!
|