Életed, mint Sors adta ajándék
örvendezteti meg világomat,
vágyott reményt sugallva csalogat
tavasz-várta nyíló virágokat.

          Életem, mint börtönbe zárt magány
          karodban találna menedéket,
          szabadulva fojtó láncaitól
          Veled álmodna tündér-meséket.

Halálod, mit soha meg nem ért majd
gyermekien tiszta féltő lelkem,
víz-mosta emlékképekké válva
dönti romba keserű életem.

          Halálom, mi ha Melletted éri
          fájdalomtól megkínzott testemet,
          gyönyörré vált szavam olvashatod
          ajkaimról: "Szívemből szeretlek!"