Ez a nap is elmúlt.

S én mindig csak Rád gondolok.

Szabadulni Tőled nem tudok, hisz nem is akarok.

Veled tölteni minden évet/percet,

de szép!

Kéz a kézben meghalni érted/veled

ezért...

Ha a Tiéd lehetnék, örökké szeretnék élni,

nem kívánnám a halált, a

szenvedélyben szeretnék elégni.

Lángra gyújtana szemed mély tengere,

Lángolnék, mert perzselne karjaid melege.

Imádnám sima, illatos bőröd bársonyát,

S imádnám izmaid, mindig vibráló játékát.

Ujjaim, mint fürge gyík rohannának testeden,

S én bizton tudnám állítani, hogy

ezzel nem érem be sohasem.

Folyton kívánnám nyugtató közelséged melegét,

Függenék, mint gyermek az anyján, s annak kebelén,

Annyira de annyira jó lenne e közös lét.

S a szenvedély! A forró! A perzselő!

Nem hunyna ki csak pillanatokra,

ez lenne az éltetőerőm épp.

Hajtana a vágy előre,

Mindig és mindenhogy Csak Téged imádni,

Testem, lelkem erejével elengedni téged,

majd kivárni.

Kivárni azt, mikor újra jössz, s felgyújtasz,

Vagy csak egyszerűen azt hallani egyszer,

Most már örökre maradsz.

Mit kezdenék én e forró szenvedéllyel??!

Tétlenül, csak nézném, repeső szívem hogy ég el.

Belehalnék mert biztosan tudnám,

Hogy érzelmeim magaslata,

tettekben soha nem érne fel hozzád.