A vérem belülről elrohadt,
Mert magára hagytam,
Kerestem másét,
Kerestem ízét,
Válogattam,
Ahogy tudtam,
De enni,
Lusta voltam,
Szívéig el nem jutottam,
Csak megmarkoltam,
Megszültem dobogni,
De enni?
Megszűntem lenni,
Már nem teszek,
Csak megveszek
Másokért.
Elhagynám
A göncruhám,
A láncokat,
Letenném nyugodtan,
S csak óvatlan pillanatig
Lehetne rajtam.
Mert éhezem,
Ha megveszem,
S veszem,
Mert meg nem kapom,
S mert nem jut a számig,
A fogam még szűz,
A szerelem belőlem sportot űz,
Én tartom el,
De már meguntam,
Győzni se tudtam jól,
A serleg volt nehéz,
Vagy túl forró.
Kóróvá lett álmaim,
A legszűkebb képeim,
A valóság adhat,
Jobbakat kaphat
Arcom, szemem, szívem,
S ha erőt is adnának,
Kölcsönhatásként
Hőt konvertálnának belém,
Megköszönném,
Kiragadnák vérem,
S újraélesztenék,
Majd szétnyomnák mellkasomat,
De levegőt kapnék.
Kiszomjazom a csókot más szájából,
Csak adjatok már vért!

Itt a vers, baja lett, aztán eltűntette, vagy csak én vagyok hülye.