Talán ott kezdődött, hogy 6. 43 –kor, Sándor – munkatársainak csak „Sanyibazeg!” – nagyon csúnyán mellényúlt.
Pedig figyelmeztetve lett.
„Sanyibazeg! Mindig fölülről kezd, bazeg, különben rád omlik a fal bazeg, oszt hívhatjuk a mentőt! He-he!”
A munkavédelmi oktatásnak ezzel vége is szakadt.
A helyben végzett íriszdiagnosztika is csupa pozitív előjellel kecsegtetett.
Az IQ képzeletbeli nyelve alulról csapdosta a mágikus 100-at, és a Moszkva téren székelő Fejvadászcég kirendelt tagozata PR-estül, mindenestül, Sándort találta legalkalmasabbnak a feladat elvégzésére.
Gyakorlott fekete munkaerőként, még az alkalomhoz tökéletesen megfelelő öltözékkel is rendelkezett.
Bézból sapka: zuhanó tetőgerenda esetére.
Rózsaszínben játszó bermuda: a horzsolások kivédésére.
Végül, de nem utolsósorban, egy három számmal nagyobb, vászon tornacipő, amit legutóbb a vöröskeresztes vásáron, áron alul szerzett be.
(Utóbbit nézzük el neki, hiszen Sándornak még sosem esett lapra szerelhető satu a lábfeje tájékára. A sorok írójának viszont igen.)
Talán ott kezdődött, hogy 6. 43-kor, Sándor sorsa összekalimpálódott az enyémmel.
Sándor nem volt buta gyerek, csak elmélázott néha, és fütyült a majdnem atyai jó tanácsra, hogy bizony, ha falat bontunk, azt nem alulról kezdjük, mert kártyavár-feeling lesz belőle...
Már csak a „Sanyibazeg! Sanyibazeg! Hívjátok a mentőt bazeg!” –re emlékszem, mert, ahogy jelezetem, a történet 6. 43-kor kezdődik.
Pontosan 3 órával azután, hogy párnára hajtottam a fejet, az összevissza gondolatoktól hemzsegőt.
A trópusi éghajlat miatt (30 celsius!) nem tudtam lefagyasztani az agykérgen belül üzemelő winchestert, ezért folyamatosan újra indult, képekkel, zajjal, zörejjel, és semmiképp sem akart kéz a kézben elsétálni Álom bácsival, abba a tartományba, amiről majdnem olyan keveset tudunk, mint az élet utáni dolgokról.
Az van, hogy Karinthy Tanár úr, rengeteg olyan témakört kivégzett, amiről úgy érdemes lenne.
Ezért most pihenőpályára tesszük az alvás izé témát, és receptre írjuk fel az „Álmatlan éj” című humoreszket, az előbb említett bácsitól, mert remek, mert muszáj, és annyira, de annyira „élet-ember” szagú, hogy ilyet csak ő.
Meg mondjuk Molnár.
Meg Szép Ernő.
Meg Márai.
Tovább!
Abba a pillanatban ébredtem föl, miután Sándor a bontásra váró téglafal fogságába esett.
Sokáig nem láttam semmit, mer’ nagy fal volt (nem kínai), nagy porral ellátva.
Mindenféle csúnya jelzőt mormoltam, mert nagyon elegem volt már, és különben is azon a könyvön dolgozom, aminek:
„Miért ne költözz olyan házba, ahol azt ígérik, hogy majd gyorsan lebontják a szemközti pajtát és csudapalota lesz belőle, ráadásul, ha két év múlva elkészül, folytatódik az egész, a mellette elterülővel?” lesz a címe.
(Munkacím. Dolgozom rajta.)
Sándor egész jól bírta a kiképzést.
Csak végtagjai, és jellegzetes bézból sapkája látszott ki a törmelékből.
A mentők hívása után a munkatársak azon tanakodtak, hogy a Fókuszt, vagy az Aktívot tárcsázzák inkább, hiszen az országnak szüksége van erre az információra, mer’ ez egy olyan.
Végül mindkét Nagykereskedelmit értesítették, akik légvonalban támadtak, és még a mentők megérkezése előtt lecsaptak a szaftos sztorira.
„Rakjatok még egy-két téglát a Sanyira! Köszi!”
Sanyinak szar napja lett, és ennek következében nekem is.
A fent említett sorsösszefonódás miatt.
Persze azt nem láthattad a közéleti magazinok egyikében sem.
Nem láthattad, hogy Sándor félrenyúlása miatt 3 órás alvásban volt részben.
Hogy az ingerküszöböm áthelyezte tartózkodási helyét a mélygarázson túlra, és tovább.
Steve Zissou és csapata valahol az Édes vizekben, jóval a nagy felfedezés, a Párduccápa mélysége alatt látták elsuhanni, és tovább.
A helyzet nem rózsás, de nem is tragikus.
Áldozatok száma 5-6 fő.
A gyógyszertáros.
Fagyi árus lány.
Az újságos.
Pénztáros a boltban. (Oda többet nem megyünk!).
És egy-két járókelő.
Igen.
Átharaptam a torkukat.
De jó, hogy nem dolgoztam!
Atyavilág!
Közben Sándor felépült.
Kutya a baj.
Még neon zöld mellényt is kapott.
Az azért kell, hogy a fal, ha dőlne, idejében figyelmeztesse őt.
Ablakon kinézve látom, ahogy cigiszünet van.
Sándor nagyokat gesztikulálva sztorizik.
Kollégák röhögnek.
Minden rendben.
A legnagyobban.
Csak az én küszöböm…
Azt ki szerzi vissza?
|
