Most megmondom őszintén
- mert mindenek felett a való,
a tény -: Orbánt nem ismertem egyet sem.
Se a Végtelen felé tendáló,
se a nullponti energiában,
se növényben, se állatban, se emberben,
se semmilyen szétmálló,
vagy kikristályosuló álomban.
Természeti jelenséggel se találkoztam,
amit Orbánnak hívtak volna;
se kő, se lég, se víz nem volt ilyen nevű.
Számban a nyelvem ilyet nem forgatott;
nem volt sós, édes, bonyolult és egyszerű.
Egyszóval: Ég, Föld és minden egyéb,
annyira Orbántalan volt, hogy szinte fájt.
Hiába forgattam fel fiókot és tájt,
ami, persze nem jelenti, hogy ne lehetne,
mert nagy a Világegyetem mezője,
minden előfordulhat,
és mindennek az ellenkezője.
Ezért lehet, hogy nagyon messze,
fényévekre - vagy valamely más dimenzió hüvelyében -
valamit Orbánnak neveznek a helybeliek.
Amiből az is következik: hogy vele szemben,
valahol máshol, valami mást nem neveznek
Orbánnak, ami rajtam mit sem segít,
hisz’ én nem ismerem egyiket sem:
se azt, amit annak neveznek, se azt, amit nem,
és ez, valljuk be, elkeserítő.
Mert akkor kiről vagy miről íródjon e vers,
ha nincs merő és merítő…
de talán volna egy lehetőség – így magamban -,
ha én neveznék el valamit erre a névre…
De hát ez se jó, hiszen minden el van már keresztelve;
mindennek van általános, sőt személyes neve.
Ez a kávéfőző gép például itt
a könyökömnél
Taurus névre hallgat, és úgy is néz ki,
vagyis, mint egy bika,
vagy vegyük, ami mellette van, azt a régi
turmix gépet: neki Alaska
a neve vagy a cigaretta, amiért épp most a kezem nyúlkál,
neki elég szexisen Szofi a neve.
Mikrosütőnk is ha volna,
biztosan Cassandra névre hallgatna.
Vagy vegyük példának okáért, a szeretőmet.
Vele, mint a mikrosütővel, ugyanaz a helyzet:
Ha volna, Éva volna, minden bizonnyal.
Így hívnám: Évám, Vicám, Vicuskám…
Hej, az volna ám
a jó világ!
De menjünk csak kicsit messzebbre:
házunk előtt van egy gyalogátkelő,
s előtte egy jókora oszlopon
egy érintőkapcsoló. Neki Várjon
a neve. (De csak akkor mutatkozik be,
ha a gombját megnyomom…)
Tehát akárhogy csűröm-csavarom,
mindennek és mindenkinek van már neve…
De mi lenne – gyúlt lámpa a fejembe -,
ha Orbánnak azt a percet nevezném el,
amikor e vers lerittyentetett!
Vagy még jobb, ha magát az irományt…
S az elméletet követte tett:
e vers fölé címnek az Orbán nevet véstem,
és íme:
Uff, én beszéltem!