sóvárgás feni kését
fullasztó pára ül a kövön
némán,térdre borulva sírni
az egyetlen öröm
lenne,ha lehetne
de a térd fáj
a némaság fojtogat
és hangért kiált
és egyre közelít a fémmel
kegyetlen,állandó kínzóm
és elfutnék egy sarokba
ahol csend van
de nincs menekvés...

és a penge a szívemben
otthonra lel megint

sóvárgom...