Mosolyogva sétálok végig a városi utcákon,
Az emberek megbámulnak, de én bizony nem bánom.
Sokan rám köszönnek,ezt teszi egy kedves mosoly,
De a Nap oly szépen ragyog,hogy nem lehetek komoly.

Itt van már a várva várt tavasz, no végre,
Orgona és sok kis virág mosolyog a fénybe.
Leveleiket bontják a fák, tavaszt éreznek ők is,
Nagykabátjukat levethetik a férfiak és a nők is.

Erkélyemre ha kiülök, muskátlival van az tele,
Olyan mint egy virágoskert a házunk tíz emelete.
Szememfénye,kisunokám homokozhat vidáman,
Nem kell már a hideg elől elbújni benn a lakásban.

Legszívesebben kiáltanék az erkélyről a világnak:
- Emberek, mind nevessetek, legyetek mind vidámak! -
Váratlanul ekkor egy kép, emlék fut át agyamon,
Egy drága arc mosolyog rám odafenn egy csillagon.

- Örülök, hogy végre nevetsz! - suttogja Ő énfelém,
Két karomat kinyújtom a csillagos ég felé.
- Végső akaratom nekem,kicsi lányom boldog legyél!-
Egy könnycseppet szétmorzsolok,  a csillagra bámulok én.

- Álmodban majd veled leszek.- ígéri az arc nekem,
S mosolyog rám szeretettel, úgy mint rég, oly kedvesen.-
- Addig is légy mindíg jó, vigasztald édesanyádat!
Hamarosan találkozunk, ne gyötörjön a bánat! -

Megpróbálok mosolyogni, közben könnyeim csak folynak,
Tudom, mindíg velem vagy Te, tegnap, ma, és holnap.
Erősnek kéne lennem, hisz azzá akartál mindíg nevelni,
És nem akarom, hogy odafenn kelljen engem szégyellni.

Karomat az égnek tárom, nézem azt a csillagot,
És a csillag mosolyogva, nevetve rám hunyorog.
- Tessék rólam példát venni, és nevetni vidáman,
Hisz lélekben veled vagyok amíg élsz a világban! -