suttogás
(óda manuellának)

azt hiszem mennem kellene
mielőtt a szemem
olyan vörös lenne
mint a naplemente
több kávé ma már nem csúszik le

túl sokáig álltam
a kétség árnyékában
megint bíznom kell a napsugárban
az idő mindent visszahozott
szegényebb vagyok de más nem változott

amikor nem volt sötét az éjszaka
mert tüzet gyújtottál bennem
emlékszel?
nevettél 'ilyen vagyok'
s veled nevettek a csillagok

tudtad hogy ha szólnál
lehoznám a holdat
de úgy hallgattál
hogy akkor először
meghalottam a saját hangomat

és nem tudtam már mit mondani
pedig láttam a gondjaidat
de jó lett volna veled zuhanni
pirulva szelíden
símogatni poklaidat

a szabadság végtelen választás
úgy tudtam
és követtem ami a leghangosabb
csak suttogtál így
nem hittem hogy ez a legfontosabb

de mikor érzem hogy omlik
alattam a világ
rád gondolok
a lélegzetem megáll
hallgatok

ellepne a csend
magamnak sincs már mit mondanom
de valami áttör az alkonyon
ellepne a csend
de valami szól a hangodon

az emlékedből suttog valami
az ablakodból suttog valami
az illatodból suttog valami
a hiányodból suttog valami
belőled suttog valami

én alíg hallom de a szívem érti
kiabáll és valami válaszol neki
a hold áttör az alkonyon
átölelem a csendet úgy hallgatom 
ahogy a nevedet suttogom