Ha gondom, bajom van, hozzád szaladok,
Óvó, ölelő karodba mélyen simulok,s elbújok.
Te megértően meghallgatsz engem, s vigasztalsz,
Nem engedsz elmenni, kedvesen marasztalsz.

Problémáimat mindíg komolyan veszed,
És egyre megoldásukon töröd az eszed,
Te vagy az igazi, kit a Sors nekem teremtett,
Nem látott az öreg Föld ily boldog szerelmet.

A történetben csak egy kis szépség hiba van,
Az, hogy Te nem létezel csak gondolataimban.
Rólad, a Gráll lovagról csupán csak álmodok,
S magamra maradok,ha jönnek a nappalok.

Felruháztlak én  téged minden jóval,
Kedves mosolyokkal, és megértő szóval,
De álomkép vagy csupán, kihez menekülök,
Ha az élet súlyától majdnem megőrülök.

Valós személy voltál, eszményképpé lettél,
Nem vállaltál fel engem, hiába kellettél.
Álomvilágba menekülök immár magam elől,
Hazudok,hogy mosolyogni legyen elég erőm.