Álmos hajnali órákban
mikor a város épp ébred,
lágy harmatcseppek tükrén át
csodálattal nézem fényed.
Lassan felöltöd magadra
aranyszín bársony-palástod,
és kacagva vakítod el
e hamuszürke világot.
Sugaraid simogatják
néha megtépázott kedvem,
elmerengve átérezlek
és virágba borul lelkem.
Melegséged körülölel,
gyengéd érintésed vágyom,
mint sivatag a friss esőt,
tündérkertbe vetett ágyon.
Tűz-égette szenvedélyed
ha olykor felhő takarja,
áttörve a fellegeken
sugárzod égi hatalmad.
Alkonyatkor vörös pompa
leng körül, könnycsepp izzása,
glóriád eltűnik, s halkul
az angyalok kacagása. |
