elveszítettük a napot.
éjbe szökött minőségünk.
rezonál a hold - vakító kerek -
csillagot választ karubdisz mostoha-kénye.
közeled ló s labrüsze kéken képben
- csonttá fogyott éjben -
vívná diadalát szabad sörényű
szimpóziuma a csillagoknak.
oh, sánta csíkkal ércel,
míg a hold vonz a felvonulásból.
jaj,kicsi odüsszeusz,
hogy nem vétheted zárványaid,
bár járatid nem tömöd
cigány-rendű zaj mögé,hogy hallhass.
elkondulsz a halál-fény nyaláb-veretén
gyanútlan, mert nem tudod,
eltörik az út, hűtlenbe szakadsz
akkor nem érted, cifra ruhácskád apadt,
kialszik a lég, hamis pálcával szentelt
hőssé a nyolcórás sötét lovag.
én sem tudtam, de vágytam
a csillóhalált veled, bár nem
tanították, nem leszel velem,
ha bányarigónk harmadszor is rikkan.
besugároz a nap, halvány ékkel
menekültél a fénnyel
éterbe küldött mentséggel:
elcsábultál az éjben,
erre én leplem alá bújtan
éledek holnapra,
megint félek egyedül a fényben. |