keresztbe font lábbal

leköltözik a báj.

az ablak nyomatterhes páráján át

társul szegődnek a nap vetítői

a négy marokkal izzó éjnek.

kilép az árny, találkozik veled

küldesz vele, elhiszem neki

üzenek vele: fáradt vagy

feküdj ide mellém.

ez az én váram.

nincs nagy uradalma

hiányzik az alabástromcsúcs,

tükörterem sincs, nem sürög

benne szolgahad

- a terítést nem vágyom.

van törékeny kristályszemcse lánc,

katonarendű padoga helyett langy nedv

szorította dűne a kiesett időben.

nincs kerítés - nyitott

nincs ajtó - helyette járatok

nincs asztal - nem eszem

nincs ágy - fent vagyok

nincs űr, ha a vándor megpihen.

ha itt vagy, van asztal, ágy

mert élni akarok.

elhelyezkedünk csilló könnyűségben,

feszíted a húrt s dalra kél jégmadarunk.

félek, egyszer elnyúlik a homoksíkon palotánk

- a túlfeszített húr dörrenése mossa el,

mert nem vigyáztad a tenger istenét

s akkor nem felejted, hogy vándor vagy,

az üres lég adja légzését a vágynak

- arrébb állsz.bezárom világkapuid karomba.