Olyan korán van még
És én olyan kimerült
vagyok,
Isten a hátam mögött áll,
-érzem-
s én csak hallgatok.
Mint a költő annak idején,
Csücsülve a
semmi ágán,
a világ peremén,
hiszen még
nem éltem,
nem szerettem eleget
és az éhség
a boldogság után
lassan eltemet,
a reménytelenség
csak boldogságtalanság.
Kiáltás nélküli
gyűlölet,
aki teljesen
reményvesztett,
lehet,
hogy utoljára
csak nevet
majd az ábrándos,
csendes éjeken,
ha már nem tör rá
a félelem,
és megtalálja
helyét, beszorítja
helyére az a
pár csavar,
amely a
Világegyetemben lebeg.

© Farkas Laura, 2005. április 15.