Szakadék szélén álltam,
S nem láttam hídat,
Mélybe vetettem volna magam,
De visszatartott egy gondolat.

Talán féltem leugrani,
Az életemet örökre eldobni,
Hiszen nem tudtam szállni,
Csak a gondokban úszkálni.

De megjelent a szivárvány,
Sok éves eső után,
A híd előtt ő állt,
S elindultam hozzá.

Vagy ő talált meg engem?
Már magam sem emlékszem,
A szivárvány híd mellett,
Ott volt a barátság jelképe.

A híd elé álltam,
Néztem a túloldalt.
Mikor jutok el oda?
Talán hamarosan!

Az úton ezentúl barátok vezetnek,
És a korlát nélküli hídról talán lelöknek,
Mégis túloldalt épül a vár,
Amiben bútorok is lesznek már.

Hiszen volt már nekem egy váram,
Ami kivülről csodás palota,
De belül csak sivárság fogad,
Le is rombolták váramat.

Az új várban talán minden megvan,
Az alapok is le vannak rakva,
De félek,hogy semmi haszna.
Mi van,ha ők is csak kihasználnak?

Elhessegetem a rossz gondolatokat,
Utam a szivárvány hídon halad,
S ha elérem felépült váramat,
Megtalálom a boldogságomat!