| Küzdőtér |
|
|
|
| Fullextra.hu: Amatőr Irodalmárok Klubja! |
|
|
|
|
szűzen Ideje:: 07-04-2005 @ 02:35 pm |
|
|
|
|
maradéktalanul
még sosem voltam
egy folyosóé sem
a szűzek ringásával
csupán vágyok utánzok
de mégsem ugyanaz:
csak szánalmas
maszturbáció |
|
|
|
|
Utoljára változtatva 07-04-2005 @ 02:35 pm
| Hozzászóló: zanzaa (Ideje: 07-04-2005 @ 02:51 pm)
Comment: Ha az a mondanivalója soraidnak, amit én megértettem belőle, akkor nem értek veled egyet.
A többi írásod is olvastam, de azokat nem értem. Mélyek, de egy olyan kívülállónak, mint én, nem mondanak sokat. Majd igyekszem megérteni. :-) |
|
|
|
|
| Hozzászóló: tajpo (Ideje: 07-04-2005 @ 04:36 pm)
Comment: Kedves savaszana,
egyszerre reagálnék a két új versedre (szűzen, szűzezer élet).
Amit megfogalmazol (százezer élet), az nekem egy mély alaptapasztalatom, bár minden bizonnyal némileg másként megélve, mint neked. Először egy mondat erről. Tebenned INKÁBB TALÁN úgy van, hogy EGYES "gesztusok" EZREI vájnak hegeket, és ezek KÖZÖTT hányódsz - bennem TALÁN INKÁBB úgy van, hogy GLOBÁLIS KIHATÁSSAL váj egy adott pillanatban egy adott "gesztus" sebet, és abBAN hánykódom.
Ami - talán - ugyanaz (és megnyilatkozásom hátterébe beleértendő a "szűzen" c. versed is): úgy érzem, ki vagyok téve minden egyes dolognak, amivel találkozom (legalábbis sok mindennek, amikre sokan, másoknak nincs belátása), de teljesen nem vagyok egyiküké sem. Vagy éppen az vagyok én, hogy mindegyiküké vagyok / tudok lenni. Látok számtalan életlehetőséget, embert, s mindegyikükben meglátom (meglátni vélem) az ő lényegét, legalább a rásejtés szintjén. És azt érzem sokak kapcsán, hogy TUDNÉK ez lenni, pontosabban bennem van ez is. Persze vannak olyan mások, akik (vannak olyan szembesülések is másokkal, amelyek) valami alapvetőmre mutatnak rá, valami alapvetőt ébresztenek fel bennem. Mert VAN alapvető, és az vagyok leginkább, ALAPVETŐEN ÉN.
Hirtelen úgy tudnám ezt elsőre megfogalmazni, hogy énem négyes tagozottságú:
1. az első dimenzióban helyezkednek mindazok az emberek, életlehetőségek, akikkel, amelyekkel találkozom;
2. egy másik, nyilván az előzőtől egyáltalán nem független dimenzióba sorolnám saját élettörténetemet, életem eseményeit, azt, ahogyan ezek az események meghatároztak, amivé ezek tettek, amilyenné ezek nyomán váltam;
3. egy további dimenzió az a "személytelenségem", mellyel, melyen keresztül belátok más emberekbe, az ő életlényegükbe; a személytelenség, melyben én is összegződöm; "személytelenség", melyben, melyen keresztül számomra összesűrűsödik és elnyeri saját, SZEMÉLYES!, valódi lényegét minden (más emberek, életem történései), s amelybe - a Végső Megérkezés előtti talán lehető legelérhetőbb megérkezésként - én is belesűrűsödöm;
4. végül vagyok ÉN, én magam, aki felcserélhetetlen, egyedi titok vagyok, akinek nevét "egyedül az Isten ismeri", AKI belesűrűsödik a személytelenségbe; akinek azonban a Végső Megérkezésig meg kell vívnia tragikus-dicsőséges harcát magányával, az összes találkozások szükségszerű fragmentumszerűségével, azzal, hogy minden MINDEN mellett szükségszerűen ott van a SEMMI. (Persze megadatik megannyiszor a másik irány is, hogy a semmi mellé odabontakozik VALÓBAN a minden - ez az igazán megrendítő tapasztalás.)
Visszakanyarodva közvetlenül a versekhez: énemnek személyes vonatkozásait (az előbbiből az 1., 2. és 4.) szólítják meg e versek s e vonatkozások viszonyát a személytelenséggel. Felteszik annak kérdését, hogy mennyire autentikus, hogy, miközben "százezer" vájat keletkezik rajtam, "maradéktalanul még nem voltam egyetlen folyosóé sem" (igazán még saját folyosóm se voltam még, s ez alól ITT ÉS MOST még az sem ad megnyugtató feloldozást, hogy ez a Végső Megérkezésig nem is fog megtörténni!!!). Ugyanazt a dolgot érzem pozitív értelemben adottságnak és végtelen tehernek: a kívüliségemet.
1. Egyrészről ez biztosít egy magasabb be-látást az EGYES metafizikai kódrendszerekbe (az egyes emberek, az egyszeri történések lényegébe). Ez a bizonyos kívüliség, amely valahol nem más, mint a "világ univerzális kódrendszerébe" illeszkedő személytelenség, megannyi megvilágosodás-élményt nyújt, a Lét lényegébe való pillanatnyi értő bepillantást.
2. És ez a kívüliség egyszerre oka és eredménye annak a szenvedésnek, hogy "sokszor csupán vágyok és utánzok"; egyszerre oka és eredménye ez a kívüliség azoknak a pillanatoknak; amikor azt érzem, hogy e kívüliség "csak szánalmas maszturbáció", hogy nincs tétje, hogy fájdalmasan el van választva más emberektől - vagy azért, mert egy konkrét Másiknak (embernek) ez a személytelenség/kívüliség nem vagy kevéssé adatott meg, vagy azért, mert én sokszor nem egy konkrét másikkal (emberrel vagy történéssel) való, "bőreink közt zajló", "bőrre menő" találkozás megtörténte / történetének zajlása közben, zajlásáBÓL jutok el oda.
Legalapvetőbb vágyam a belüliség. Belüliség magammal, másokkal, eseményekkel. A tragédia: ez a Végső Megérkezésig teljesen sohasem valósulhat meg. Addig meg torzó-létemet a kívüliség EGÉSZíti ki. Nem úgy, hogy MEGgyógyítón betölti énem üresen maradó terét, hanem úgy, hogy fájdító hiányként egy Végső Megérkezésre utal. Amely Végső Megérkezésben magunkkal, mindennel és mindenkivel végérvényesen összetalálkozunk. Amelynek előzetes megtapasztalás-fragmentuma egyedül képes megmenteni itt és most a végső kétségbeeséstől. |
|
|
|
|
|
