[ Kezdőlap ][ Házirend ][ Blog ][ Irodalom Klub ][ Minden Ami Irodalom ][ Olvasóterem ][ Képtár ][ Műterem ][ Fórum ]
Hoppá !!!

FULLEXTRA.HU CSOPORT
A FACEBOOKON IS!




Könyvet szeretnél?




Kedvenc versek
a You Tube-on
Tedd fel a kedvenceidet.




Ellenőrizd a helyesírást,
ha nem vagy biztos benne!




Tagjaink könyveit itt rendelheted meg



Versműhely



Pályázati lehetőségek



Fullextra Arcképtár


Küzdőtér

Szia, Anonymous
Felhasználónév
Jelszó


Regisztráció
Legújabb:
: KaleClay31
Új ma: 0
Új tegnap: 1
Összes tag: 9066

Most jelen:
Látogató: 38
Tag: 3
Rejtve: 1
Összesen: 42

Jelen:


Támogatónk


Fullextra Szépségszalon
CÍMVÁLTOZÁS!
2016.jan.11-től
Bp.XVIII. Üllői út. 365.


Üzenőfal
Arhívum   

Csak regisztrált felhasználók üzenhetnek. Lépj be vagy regisztrálj.

Szolgáltatások
· Home
· Arhívum
· Bloglista
· Fórumok
· Help
· Hír, cikk beküldő
· Irodalom
· Irodalom Klub friss
· Journal
· Keresés
· KIRAKAT
· Kirakat Archivum
· Magazin
· Mazsolázó
· Mazsolázó Archivum
· Mazsolázó beküldő
· Minden Ami Irodalom
· Mindenkinek van saját hangja
· Műterem
· Nyomtatási nézet
· Olvasóterem
· Partneroldalak
· Privát üzenetek
· Személyes terület
· Témák, rovatok
· Üzenőfal
· Összesítő

Ajánlott weblapok
· 1: Janusvers
· 2: Wendler Mária portál
· 3: kortársirodalom.lap.hu
· 4: Ararát
· 5: A Hegy - NeMo blogja
· 6: Harmatcsepp .. a lélek útján ...
· 7: Péter Erika honlapja
· 8: Gligorics Teru Versei
· 9: Fényfa
· 10: Haász Irén weblapja
· 11: Alkotó.lap.hu
· 12: Sidaversei
· 13: Dezső Ilona Anna honlapja
· 14: Egy lélek csillan
· 15: Végh Sándor személyes honlapja
· 16: Olvasás lap.hu
· 17: Orbia
· 18: vers zene.lap.hu
· 19: Máté László honlapja
· 20: SOmannák

cheap cigarettes sorry.
Fullextra.hu: BLOG, Napló!


BLOG, Napló!
[ Blog (napló) főoldala. | Regisztrálj! ]

A tagoknak lehetősége van saját blogot (Naplót) vezetni, és azokhoz hozzászólni.

Párducos csokra ihlette - a műkritikusokról
Ideje:: 12-18-2016 @ 12:45 pm

Az úgy volt, hogy miután évtizedekig a fióknak írtam, 2005-ben megalkottam első, amúgy még ma is létező és bővülő honlapomat. (http://www.ararat.gportal.hu).
Ez elébb csak gyűjteményként szolgált, majd 2007-ben rájöttem, elég nagy marha vagyok, hát a saját műveimet miért is ne tehetném fel ide szép sorjában? És lőn.
Majdan megkaptam az első kritikát is, amit éppenséggel nem igazán tettem zsebre, mert mindent mondhatnék csak azt nem hogy az illető szőrmentén fogalmazott volna!
Idézem, még pedig szó szerint:

"Kedves doktornő!
Véletlenül akadtam oldaladra, egy kicsit tallózgattam...
Minden jószándékot elismerve fájó szívvel kérdezem:
Neked és barátaidnak van-e ideje az igazán gazdag, IGAZI MAGYAR KÖLTÉSZETET olvasni?
Csak egy kis visszafogottságot, kevesebb érzelgősséget!
Sajnálom, de a dicséretek mellett a kritikának is meg kell férnie.
Üdvözöl és minden jót kíván az Újesztendőre egy alkalmi olvasód: anyabanya
"Ha rombadőlt is, újrarakható
Kert, ház, haza.
Csak egy a titka:
Kezdd el, fiadnak kell folytatnia!" - Illyés Gyula"

Szóval, ha lefordítom fenti kritikát, kb a következő jön le belőle: én egy műveletlen, bunkó, érzelgős, öntelt hólyag vagyok.

Nos, az első fejvörösödést követően fenti kritika két dolgot váltott ki belőlem. Először is muszáj volt valami rövid, tömör és velős választ kiötlenem, másodszor pedig elkezdtem a neten tallózni, kedvenc költőim műveit kutatva.

Anyabanyának írt válaszomat szintén szó szerint idézem:

Kedves névtelen látogató (vagy anyabanya?) !

Igen, szoktam olvasni nemcsak magyar, hanem más országok költészetét is, és csak azt tudom javasolni, ha nem tetszik, amit írok, ne olvassa...

Minden művész csak azt tudja kifejezni, amit átél, és valószínűleg ha Önt taglóznák le a földre olyan érzelmek, amiktől meg kell szabadulnia, Ön is tenne egy próbát erre. Ha érzelgősnek tartja pl József Attilát (bár én a nyomába sem érek), hát tegye. Ha pedig még soha nem volt szerelmes, hát ne olvasson szerelmes verseket. Ha Önnek az érzelem érzelgősség, akkor valószínűleg Lisztet, vagy Csajkovszkijt sznobizmusnak tartja...

Tehát: arról írok, amit érzek, és olvassa az, akinek tetszik. Egyáltalán nem kötelező szépnek tartani, de sokak érzésvilágával találkozik. (A honlapom látogatóitól, valamint a közvetlen barátaimtól és ismerőseimtől érkezett visszajelzések alapján statisztikailag kb ötszáz embernek tetszik, míg Ön az első, akinek nem, és az ismeretségi körömben jobbára mindenki olvas klasszikus versírókat is).

Szeretettel üdvözli: NeMo

A Honlapon ezt követően legkedvesebb költőim verstárának linkjeiből egy csokorra való gyűjteményt állítottam össze, így kerültek az oldalra József Attila, Reményik Sándor, Szabó Lőrinc, Márai Sándor és még néhányan, akiket műveikkel együtt nagyra becsülök és mind a mai napig élvezettel olvasok. Persze honnan is tudhatta volna szegény anyabanya, hogy Illyés Gyula pont nem tartozik ebbe a sorba? Őszintén bevallom, mind a mai napig feláll a hátamon a szőr, és eme érzés még a gimnáziumból ered, amikor is memoriterként Illyés egyik versét kellett megtanulnunk. Így kezdődik: "Felmagasodni nem tudhatsz, de lobogsz még, szélkaszabolta magyar nyelv" nagyon szép gondolat, ám próbáld meg memorizálni, majd ezt követően, miután vagy két hetedet csapta agyon, próbálj meg a költőre és egyéb műveire gyomoridegesség nélkül tekinteni...

Link gyűjtögetés közben bukkantam rá arra a művészeti portálra, ahol valódi publikálásomat megkezdtem, és ahol eleinte hideget, meleget kaptam egyaránt.

Időbe telt, míg megtanultam megemészteni a kritikákat, és persze időbe telt, hogy megtanuljam, van, aki segítő szándékkal teszi, van, aki mindössze csak a másik padlóra küldése végett, játékból, utóbbira a legjobb válasz, ha nincs válasz.

Ebből az időszakból máig is őrzöm két versemet, álljon itt az utókor számára megörökítve:

Kritikusok figyelmébe (avagy: kellemes kalandok az AMF-en)

Pocskondiázni mást, hogyha kéj,
Ha a vergődés neked sekély,
Horger Antal nyomdokába lépj,
Más önérzetén nagyokat tépj!

Ha a szeretet csupán közhely,
Ha az élet számodra röhej,
Hát más versét olvasd, és ökleld,
És ne az enyémet, Apafej!


JeepCKingnek

A múltba nézve elmerengeni
talán jó lehet, de talán mégsem,
előttem fehér papíron fekszik
bolha-betűkkel írva életem.

S mi Neked tán erőltetett, kínos...
nekem az szép volt... hiszen egyre megy,
hogy felemelt, vagy a sárba tiport..
. mert Te talán ezt meg sem értheted.

Mert mitől is válik verssé a vers?
Mitől a dallam, a ritmus, a rím?
Néha amúgy... ziláltan is szépek
s kifejezők a gondolataim,

ám bizony férfiszív szűrőjén át
néha érzelgős az a gondolat,
ami az én lelkem éjszakáján
betöltötte múltam - tegnapomat.

Légy elnéző hát, drága Poéta,
ki elmerengsz talán most művemen:
Neked - lehet; csak tinta- pocséta,
mi nekem sebet ejtett lelkemen.

(2008.01.27)

Végezetül azonban azt kell mondjam, kritikára - jó kritikára, amelyből a magyar irodalmi eszköztár ismerete és megismertetése, valamint a segítő szándék egyaránt érezhető - nagyon nagy szükség van. Helyesbítek, hogy ne általánosítsak; nekem nagyon nagy szükségem van rá. Magamból kiindulva azonban feltételezem, másoknak is, akik írnak, és fejlődni szeretnének.

Hálával tartozom azoknak a kemény, de jó szándékkal írt kritikáknak és a kritikusoknak, akik vették a fáradtságot, hogy ezeket megírják, amelyek elgondolkodásra, önkritikára és fejlődésre serkentettek; Szerzői neveket tudok sorolni: Tarpay, Second Eduard, Vojazs. Köszönöm nektek, barátaim!
És persze hálával tartozom mindazoknak a szerzőtársaknak is, akik támogattak, amikor elkeseredtem, akikkel az idők folyamán sok esetben szoros barátság alakult ki.

Jó kritikát mind a mai napig szívesen olvasok, és többnyire megfontolom a más szemével látottakat, tapasztalataim alapján ez mindig fejlődésre serkent, sok esetben olvasok utána egy-egy stílusnak, műfajnak, rímképleteknek és miegyébnek. Mindazoknak, akik veszik a fáradtságot, hogy műveimhez, műveimről szóljanak, köszönöm!

A kritika azonban nem lehet öncélú és magamutogató, és nem bánthatja meg személyében az írót, ez alapelv kellene, hogy legyen.

Sajnálatos az a korszellem, amelyben ritka a jól megfogalmazott, előremutató kritika. Tapasztalataim alapján azonban van még olyan kritikus, aki egyben önkritikus is, és mint ahogyan nem minden poéta kókler, bizony akadnak színvonalas kritikákat író társaink is :)


Utoljára változtatva 12-18-2016 @ 05:01 pm


Hozzászólás írása
Hozzászólás írása
További
További
Blogozó profil
Blogozó profil
Üzenet küldés
Üzenet küldés

Posted Comments

Hozzászóló: a_leb
(Ideje: 12-20-2016 @ 11:51 am)

Comment: Marcsi, jó ez a blog, sok mindenre rávilágít, amit megélünk alkotóként :-). Alapvetően az alkotásaink a gyermekeink, a maguk tökéletlenségében is a mieink, érzelmi szempontból (ezt is nagyon jól levezetted) elköteleződünk mellettük, ez természetes. Azt gondolom, vallom, hogy a jó kritika fontos, de annak fontos, aki tanulni, fejlődni szeretne abban, amit csinál; aki "készen van" a saját felfogása szerint, annak nem tudsz jó kritikát írni :-). Mindemellett aki kritikát ír, annak pedig nyitottnak, empatikusnak, jó szándékúnak, és nem utolsó sorban tárgyszerűnek kell lennie, mert ha pusztán bántani, sározni akar, annak bizony kétélű fegyver, amivel operál :-). Persze az is benne van, hogy ha egy kapott kritikát nem tudunk érzelem-mentesen olvasni, könnyen sértődünk :-). Örömmel olvastam a bejegyzésedet. aLéb


Hozzászóló: Sohamadar
(Ideje: 12-20-2016 @ 09:14 pm)

Comment: Párducos kritikáról írt bejegyzése juttatta eszembe a kezdetet. Már ami a publikálásom kezdetét jelentette. Kaptam én jó kritikákat is, már nem dicshimnuszt, hanem olyan kritikát, amiből valóban tanulni lehetett, lehet ma is, és kaptam személyeskedő, személyemet degradáló megjegyzéseket is, ezeket eleinte nagyon nehéz volt elviselni is, feldolgozni is. Később már működött a szűrőm, meg persze a hozzászólásokat írók személyét is többé-kevésbé megismertem. Természetesen szociopaták hozzászólásait a későbbiekben nem szívtam mellre, de a kezdet kezdetén bizony csaknem a pályafutásom végét jelentette. Már ami az írást és publikálást illeti. Lehet bunkó módjára, szó szerint a földbe döngölve valakit, és lehet szépen és szeretettel is írni egy-egy műről. Köszönöm, hogy összefoglaltad a kritika lényegét, teljes mértékben egyetértek veled. NeMo/ Marcsi


Hozzászóló: parducos
(Ideje: 12-21-2016 @ 12:14 pm)

Comment: Örülök, hogy ily módon kiváltottam egy diskurzust erről is, mert alkotó ember nem hagyhatja figyelmen kívül a művéről készült véleményeket. (A kritika szónak valamiért eleve negatív jelentéstartalmát érzem, mint akinek ab ovo az a célja, hogy a hibát keresse a műben, és ez olykor erőltetetté is tud válni.) Visszanézek majd, hogy kifejthessem én is picit a témát, hiszen tanulságos, mint ahogy a fenti történet is! :)


Hozzászóló: Sohamadar
(Ideje: 12-24-2016 @ 03:12 am)

Comment: Kedves Párducos! A téma jó, gondolkodásra, továbbgondolásra érdemes. Jómagam találkoztam már olyan kritikussal, aki tanult bölcsész, és a legtöbb bölcsésszel ellentétben (akik átlagosan jó magasan fenn hordják a nózijukat), bölcs ész :) Sokat tanultam tőle. Ám ő TUDOTT kritikát írni! Találkoztam ennek az ellenkezőjével is, aki művészi fokra fejlesztette azt a képességét, hogyan lehet az alkotótárs lelkébe mélyen belelépni, látszólag a mű kritizálásával, valójában azonban a tartalom földig degradálásával. Soha nem tudtam megemészteni az olyasfajta kritikákat, amelyek a tartalom sekélyességére utaltak, mert ha szélesítem a kört, egyikünk sem azért ragad tollat, mert sekélyes témákról ír, jómagam mindig azért, mert valami pozitív, vagy negatív történés erre késztet. Azt gondolom, az alkotótársak éppen így vannak ezzel. A téma jó, és bizony a negatívumok elkerülése érdekében kell is, hogy beszéljünk róla, mégpedig barátsággal, jó szándékkal. A jó kritika mögött ugyanis mindig érezni lehet a segítő szándékot :)


Hozzászóló: parducos
(Ideje: 01-04-2017 @ 11:05 am)

Comment: Igen, maximálisan így érzem én is, kísértetiesen hasonlóan. A közelmúltban megint ilyesmi kritikákat kaptam: frázis, avítt, anakronisztikus, nem is vers, nem eredeti, álköltészet - kb. ezekkel a szavakkal össze is foglaltam a szokásos elmarasztaló ítéleteket. (Milyen érdekes, hogy általában ugyanezeket kapják meg mások is, ami azért számomra kezdi hitelteleníteni ezt, még akkor is, ha egész egyszerűen ezekkel tudják a magaskultúrát védeni.) Amivel szemben azért nehéz védekezni, mert szerintem alapvető nézetkülönbségekből, világfelfogásokból, élethelyzet-különbségekből, pozíciókülönbségekből fakad - most nem akarom előhozni, amiket már szintén írtam a hosszú csokorban-esszében. Meg egyáltalán, miért kéne védekezni, lassan magam sem tudom. Az is igaz, hogy van, aki kellő emberi tisztelettel ír tényleg hasznos intelmeket, érezhetően segítőkészen, de sajnos számuk jóval kevesebb, mint az úgymond kirekesztőké, legalábbis én eddig így tapasztaltam. Szóval, nem úgy tűnik, hogy tökéletes esély lenne a fejlődésre, feljebb kerülésre, ha tényleg lenne szorgalma ehhez az embernek, mert ma vagy alapból tehetségesnek és kiemelhetőnek vesznek, vagy bizonyíthatsz akárhogyan, nem igazán számít, miközben egyre kevesebb figyelem fordul egyáltalán arra, hogy egyre kevesebben olvasnak verset.


Hozzászóló: Sohamadar
(Ideje: 01-05-2017 @ 10:12 pm)

Comment: Ha már így... Idetennék néhány rossz kritikát, de mivel itt nem lehet új sorokat kérni, kicsit fura lesz maga a vers. Ami szerintem azért nem olyan pocsék, mint amennyire ketten is lehúzták. A dícsérő kritikákat nem hoztam át, abból jóval több volt. Elöljáróban csak annyit, hogy ha egy kritikus szerint (aki maga egyébként nálamnál sokkalta kevésbé tartalmas verseket ír) a természet, valamint a szerelem nem téma, akkor ne olvassa... de akkor hagyja ki az összes klasszikust is az olvasásból Petőfitől Aranyon keresztül akár Adyig, vagy József Attiláig... Szóval a vitaindító vers: NeMo: Minden, ami szép… (megjelent 2008-01-19 08:00:00 330 olvasás, 21 hozzászólás) // Vihar után felsütő Nap,/ alkony - égen szivárvány./ Minden nap egy kicsiny kudarc,/ Te Vagy, Ki mégis vársz Rám.// Szelíd alkony hideg esten,/ sziporkázó csillagok,/ Te, Kit várok minden éjjel;/ Sötét éjben Telihold.// Madarak hangja a szélben,/ muzsikáló hegedű,/ tücskök cirpelése réten,/ harmattól tündöklő fű,// Vízesés a zord sziklákon,/ pánsíp, furulya és lant,/ pacsirtadal mezőn, nyáron,/ harmonika, gitárhang,// Fülemüle röpte éjjel,/ szitár hangja szelíden,/ hóesés zord, hideg télben:/ Ez vagy nekem, Kedvesem!// 1988. dec. 01.// Az első "kedves" kritika így hangzott: (doktorur 2008, január 20. Idő: 17:11:27) Árnyalatnyival talán jobb mint az elõzõ, de rendkívül erõltetett. Ne haragudj, vagy haragudj, mindegy. Jó a szándékod, de a megjelenítés… szóval ez nem vers. Doki// Enyhén paprikás hangulatban írtam roposztot... Íme: (NeMo 2008, január 20. Idő: 19:26:40) Szóval dokikám, szerinted egy szabályos 8-7-8-7 szótagos ABAB rímes klasszikus formátum, melyben jobbára még csak nem is ragrímeket használtam, nem vers. Akkor szerinted mi a franc vers? Mert ezeket a formátumokat használta elõttem számos, nálamnál jóval hatalmasabb klasszis, kiknek neveit nem említeném, mert nem hasonlíthatom magam az Õ zsenialitásukhoz, s ha a természet képeibõl vett hasonlatok nem költõi eszközök szerinted, akkor… bocsi, de írj JOBBAT! Mert… ha elkezdeném kritizálni a mûveidet, meglepõdnél. Mivel nem akarlak sértegetni, azokhoz az alkotásokhoz, amik nem tetszettek, nem írtam semmit… És ezek voltak többen. (jobbára költõi eszközöket teljes mértékben nélkülözve) Szeretettel üdvözöl: NeMo // A következő "kritika" még szebb. Hangnemében vérig sértő, azt gondolom. Ma is felmegy bennem a pumpa, ha olvasom: (Medve Zsolt - akkortájban még Jeep.C.King névan jegyezte magát - 2008, január 25. Idő: 22:24:04) Szia Nemo! Hmm… Igazából a doktorúrhoz írt válaszod késztetett a HSZ-re. Doktorur - remélem, nem sértem meg - néha elég faragatlan hangnemben tud hozzászólást írni, de ebben az esetben nem így volt, és véleménye szerintem - ellentétben sok elõzõ HZS véleményével - igen helytálló. Hiába hivatkozol itt szótagszámra, meg rímképletre. Ahogyan egy nagyon jó tartalmú vers mindenféle szabály nélkül nem igazi vers, úgy egy szabályoknak - majdnem - megfelelõ, de gyenge tartalommal rendelkezõ mû sem vers. Ne haragudj meg, de a tiedben sajnos nem érzem az igazi, mély tartalmat, és azt sem, hogy ez belülrõl jött volna. Ellenben érzem azt, amirõl doki írt: az erõltetettséget. Miért? Azért, mert látszik a mûveden, hogy görcsösen meg akartál felelni a felállított szabályodnak. Mibõl látszik? Pl. ebbõl: Madarak hangja a szélben,/ muzsikáló hegedû,/ tücskök cirpelése réten,/ harmattól tündöklõ fû,/ Nos, a mondatszerkezet sajnos magyartalan, hogy így fogalmazzak. A jelen nyelvtani tudásom szerint ebben az esetben mindenképpen szükségeltetne a névelõ a mondatrészbe. Talán te is érzed, csakhogy akkor bukna szabályod, mert az plusz egy szótag… Amúgy pedig hiába a szótagszámok meg a rímképlet. Hiába, hogy ilyet használtak a klasszikusok is. A baj az még, hogy ritmusra ik bukik a vers. Hiába a megfelelõk a szótagszámok, ha a ritmikája hibás a mûnek. De ha az jó lenne, akkor sem biztos, hogy versnek nevezném…// beültem a fiatba,/ lementem a piacra./ láttam ott szép málnát,/ vettem is egy mázsát.// hazavittem azonnal,/ meghintettem cukorral./ tejszínhabot nyomtam,/ meg is ettem nyomban.// Nos, ha õszinték vagyunk, ez sem vers. Pedig oké a szótagszám, oké a rímképlet. aa-bb 7-7-6-6. De a tartalom nem épp költõi… valami ilyesmit éreztem mûved olvasása közben is. Jeep! // Naazannya! - Hát ha neki ez jó, én válaszoltam: (NeMo 2008, január 25. Idő: 23:55:48) Igazán nem mély tartalom elmesélni, mit jelent számodra az az ember, akit szeretsz. Abszolút nem mély tartalom kifejezni hasonlatokban azt a szépséget, amit a másikban érzel, éreztél 20 évvel ezelõtt. Ha be akartam volna tenni azt a bizonyos, szerinted kötelezõ névelõt, akkor egyszerûen azt írtam volna: tücsök-cirpelés a réten Neked erõltetett, nekem viszont ma is azt az embert idézi, akirõl írtam. Végül: mindnyájan mások vagyunk, másként érzünk… S hadd idézzek most Tõled, összefoglalván és megértvén véleményedet: 'Itt áll a bakó! Tönkre teszi fejem,/ az ítélet is csak egy szó, ég velem!'// NM // Finomított a kicsike, de ez nem menti azt, amit előzpleg írt: (Medve Zsolt 2008, január 26. Idő: 09:23:01) Nos, az a helyzet, hogy nem azt mondtam, hogy számodra nem mély gondolatok. Azt mondtam, ez a mûveden nem érezhetõ. Sajnálom, ha a kritikát nehezen viseled. De ne ess abba a hibába, mint sokan mások. Én nem az érzéseidet, emlékeidet illettem negatív kritikával, hanem azt, ahogyan ezt versbe öntötted. A kritikám kizárólag a versednek szól, és nem annak az érzésnek, ami ezt ihlette! Ne keverd össze a kettõt… Jeep! // Szerintem ő keverte össze a kettőt, mert ha egy versről bárki azt mondja, hogy sem tartalommal, sem formával nem rendelkezik, erőltetett, sőt mondhatjuk egy nagy kalap... nos, az szerintem az alkotónak szól és nem a versnek. Enyhe paprikával megszórva válaszoltam, amin természetesen végül a kritikus sértődött meg, de azt gondolom, úgy kell neki, minek provokált! Íme két válasz, amit egyrészt azonnal, másrészt némi ihlet következtében valamicskével később írtam. Ítéljétek meg magatok, ez a zárszó. /// (NeMo 2008, január 26. Idő: 10:32:43) Nézd JeepC! Szó szerint azt mondtad, hogy a versem nem vers. Azért úgy gondolom, ez így kicsit túlzás, és két ellenvéleménnyel szemben öten azért versnek érezték és átélték amit leírtam. Ennek ellenére: bizonyára igazad van a kritikáddal, és bocsáss meg, ha nehezen viselem… nem ragozom, miért, de MOST éppen borzasztóan padlón vagyok és mivel nehezen állok fel, igen, JELENLEG nehezen viselem a kritikát. Majd megismersz, nem lesz ez mindig így, általában igyekszem humorral elütni a hülyeségeimet, de ez most épp nem megy. Amúgy meg: 20 évvel ezelõtt épp 20 évvel voltam fiatalabb és éretlenebb, s a lelkem bugyraiban sem tettem még akkor annyi látogatást, mint azóta. Harag nincs, és Te csak azt tudod írni, amit Te gondolsz a firkálmányomról… én meg egészen biztosan kiheverem… Szeretettel üdvözöl: NM / (NeMo 2008, január 27. Idő: 17:52:02) JeepCKingnek// A múltba nézve elmerengeni/ talán jó lehet, de talán mégsem,/ elõttem fehér papíron fekszik/ bolha-betûkkel írva életem.// S mi Neked tán erõltetett, kínos…/ nekem az szép volt… hiszen egyre megy,/ hogy felemelt, vagy a sárba tiport…/ mert Te talán ezt meg sem értheted.// Mert mitõl is válik verssé a vers?/ Mitõl a dallam, a ritmus, a rím?/ Néha amúgy… ziláltan is szépek/ s kifejezõk a gondolataim,// ám bizony férfiszív szûrõjén át/ néha érzelgõs az a gondolat,/ ami az én lelkem éjszakáján/ betöltötte múltam - tegnapomat.// Légy elnézõ hát, drága Poéta,/ ki elmerengsz talán most mûvemen:/ Neked lehet; csak tinta-pocséta,/ mi nekem sebet ejtett lelkemen.// 2008.01.27 NeMo// (Medve Zsolt 2008, január 27. Idő: 20:00:22) Szia! Azt hiszem, normális, kultúrált hangnemben írtam meg a hozzászólásomat a mûved alá. Kifejeztem azt is, hogy nem a benned dúló érzéseket kritizáltam, hanem a mûvedet. Ha te ezt nem tudod elfogadni, azt sajnálom, nem tudom figyelembe venni. Hogy hányan írtak jó véleményt a versedrõl, az nem érdekel, egyikük sem indokolta meg, hogy a versed mitõl jó, mint VERS, mint irodalmi alkotás. Ellenben én megindokoltam, hogy mitõl nem jó. Engem nem érdekel, mikor lett írva a vers, és az sem, miért lett írva, ahogyan az sem, milyen lelkiállapotban, milyen érzésektõl vezérelve írtad. Mivel van lehetõség a hozzászólásra, ahol le lehet írni véleményt - nem csak negédeset - úgy gondolom, mindenki, amikor beküld egy mûvet, tisztában van vele, hogy kaphat rá negatív véleményt is. Aki olvassa a verset, annak az csak egy vers. És ha mint verset akarom elemezni, kritizálni, akkor objektíven a versre kell koncentrálnom, mint szerkezetre, és nem arra, hogy miért lett megírva. Márpedig a te versed, mint SZERKEZET, igen csak instabil lábakon áll, akárhogyan is akarod magyarázni ezt. Azt gondolom, hogy leginkább neked a negédes HSZ-ek lennének kézenfekvõek, mert azt senkitõl sem kérdezted, meg aki ideírta 'hú de jó', hogy mitõl tartja jónak, ellenben, aki negatívat mert írni, azt lerohantad. De sebaj, leírtad, ez zsengéidbõl való, húsz évvel ezelõtt írtad… A most idetett versed viszont elég friss. A tartalmát hagyjuk, mert az én vagyok, de szerkezetileg, ritmikailag ez is hadilábon ál nem is kicsit. Pedig ez nem húsz éve íródott, hanem most… Azt tanácsolnám, nézz kicsit magadba, és tedd fel magadnak a kérdést: Fel vagyok készülve a kritikára? És a választól függõen döntsd el, publikálsz-e vagy sem. Mert ha publikálsz, fogsz kapni a fekete levesbõl is, nem csak a negédes szavakból, és bókokból… Jeep!// Nos, végszóként csak annyit: szerintem a kritikus nem volt felkészülve a kritikáját ért kritikára... :)


Hozzászóló: parducos
(Ideje: 01-06-2017 @ 11:19 am)

Comment: Nem semmi pengeváltás! Valóban, ebben a bloggeri-virtuális szellemi világban érezhető egy ponton túl, hogy ki az, aki tényleg kvázi szakmailag kritizál, és ki az, aki pocskondiáz. Nekem tetszik ez a régi versed. Amúgy még azt is meg szoktam kapni, hogy előítéletes vagyok, és ezt beleszövöm a verssoraimba (ami persze ezért sem lehet vers). :D Szenzációs, mennyire tudják csűrni-csavarni, ha egyszer rászállnak az emberre. Miközben a nem szakmázóknak általában ez a véleményük a verseimről (egy példa): különösen tetszik verseinek könnyű érthetősége, gondolatainak szabad, könnyed, érdekes szófordulatokban gazdag áramlása, sok vers számomra unalmas, érdektelen, de ezek mindegyike érdekes... (így egy vadidegen) Jó, azt elismerem, hogy én kevés költői képpel, természeti megfestéssel, szimbólummal élek, azért az ember tisztában van, hogy merre fejlődhetne, de amikor a nyuszika esete a sapkával van, azt nem lehet mire vélni, csakis kirekesztésre, ízlésdiktálásra.


Hozzászóló: Sohamadar
(Ideje: 01-07-2017 @ 12:56 am)

Comment: :) Diktatúrában nem lehet sem verset írni, sem bármi más értékeset alkotni. Ha megkötik a kezemet, nem tudok simogatni, ha a lábamat, nem leszek képes többé menni. Szeretem a kötött formájú verseket IS, de van, amikor szabadon szárnyalok. Ma épp egy kiadóval tárgyaltam, aki szerint a régi verseket át kell írni. Egy frászt kell átírni! Azt a hangulatot, az akkor és ott pillanatát soha nem lehet újra átélni. Valami elindítja a vezérhangyát, ami miatt írunk, alkotunk. Aki átír bármit, ami a lélekből érkezett, az saját magát tagadja meg. Megint más az a vers, vagy alkotás, amit azért írtam, mert játszottam: egy gondolattal, egy formával. Ezeket van, hogy valóban később újraformálom, engedve a SZELÍD és ÉPÍTŐ kritikáknak, de NEM AKÁRKINEK. Egy idő után kialakul, kire szabad hallgatni és kire nem. Ugyanezen a portálon jócskán akadt építő kritika is, mert különben nem tartanék most ott, ahol. Megismerkedtem sok formával, sokfajta szerkesztési móddal, és jócskán bővítettem azt a tárházat, ami "csak úgy" bennem volt a korábbi irodalmi tanulmányok maradék halvány emlékével és a tehetséggel, amit kaptam. És valóban, mind a mai napig szeretem azt a versemet, amit így lehúzott a portál egyik szerkesztője, hogy nevén nevezzük a gyermeket. Ugyanez a szerkesztő szó nélkül törölt néhány éve 6000 regisztrált tagot, és ugyanő gondolkodás nélkül törölte volna az egész portált dec. 31-én, de szerencsére akadt vevő, és így megmenekült 3600 alkotótárs sok ezer műve az enyészettől... Tudod mit? No comment. Ami a kritizált verssel összefügg; minden egyes kép, amit használtam benne volt a kapcsolatban, ami a versemet ihlette, a pánsíptól és lanttól a szitárig, a tücskökig és nem is sorolom, mert minden egyes szónak jelentése volt SZÁMOMRA és annak számára, akinek ezt a verset írtam. Pillanatok emlékéből épült, boldog pillanatok emlékéből.


Hozzászóló: parducos
(Ideje: 01-07-2017 @ 02:23 pm)

Comment: A javításokról, átírásokról jutott eszembe, hogy nyilván, ahogy te is írod, vannak azok a versek, amelyeket úgymond beletörődéssel, belátással átírhatónak tart az ember. Mert mondjuk, úgy számol, hogy soha nem hagy fel a versírással, és a fejlődéshez ez is szükségeltetik. Hát én nem tudom, érdekes ez a dolog. Én úgy érzem, mivel én még nem igazán mutattam meg sok embernek a verseim, viszont a publikálással annyi energia is elmehet, hogy mostanság nem fogok újakat írni (illetve a fejlődéshez egyébként rengeteget is kell/ene/ olvasni, ami ugye szintén időbe telik), ergo látni rajtam a fejlődést a jelenben így elég nehézkes, nem beszélve a már előre, sablonszerűen várható kritikai szempontokról, ezért úgy vagyok jelenleg vele, hogy nem fogok átírni egyetlen régi versemet sem. (Azt is tartják, ha legalább átírásra méltónak találják egy-egy írásodat, már annak is örülni kéne...) Majd írok újakat, azokra jobban megfogadom a kritikát, mert már addigra kiengedem a szellemet a palackból: sejteni vélem majd, mire - ha tetszik - ügyeljek (ahhoz, hogy jónak tartsák), és eleve nem sért régi emléket. Úgysem tankönyvekbe szánom őket, akkor miért is kéne a régieket átírni? Mert akkor majd oda jutnának? Ez mindig a nyilvánosság elé lépés következménye: ha kritikát kapsz, utána másként fogsz írni. Szóval, érdekes ez, és nem is biztos, hogy mindig, feltétlenül jó hatással lesz az emberre. Allen Ginsberg amerikai költő az ún. spontán költészet híve volt, a spontán írást arra használta, hogy valóban őszinte lehessen: abszolút spontán írt és soha nem javította ki, amit írt. Feldmár Andrástól idézve pedig: Nagyon nehéz őszintének lenni, mert abban a pillanatban, hogyha nem vagyok spontán, és majdnem kimondok vagy leírok valamit és javítani akarom, akkor már hazudok. Tehát, ha szépíteni akarom azt, ami ki akar jönni a számból, akkor már lehet, hogy nem a magam igazát mondom, hanem akkor már elképzelem, hogy mások mit akarnak hallani, és akkor azt próbálom adni nekik, ami nekik tetszeni fog.


Hozzászóló: Sohamadar
(Ideje: 01-08-2017 @ 03:54 am)

Comment: Amit mondasz, Párducos, az részben igaz. Azért részben, mert ez az oka annak, hogy utólag semmit nem vagyok hajlandó átírni. Nem lehet ugyanis visszamenőleg felidézni azt a lelkiállapotot, amely a verset ihlette. A kapott kritikák azonban engem arra sarkallnak, hogy utánajárjek, utánanézzek dolgoknak, fogalmaknak, rímképleteknek, miegyébnek, amik a régmúltbéli tanulmányaimban szerepeltek ugyan, de más egyéb tanultak kiszorították őket az előtérből, így újra oda kell tenni őket, ha írni akarok és netán szépet, vagy szebbet formailag. Ettől még az újabb versek is spontán és őszinte gondolatok, de mielőtt megnyomom az entert a publikáláshoz, bizony nem csak elolvasom, de egy kicsit általában fésülök is rajta. Kizárólag akkor és abban a hangulatban, amikor megírtam. Akkor őszinte marad. Ha most átírnék egy 2009-es versemet, az nyilván amai hangulatomat hozná és nem a 8 évvel ezelőttit, ezért nem is nyúlok hozzá. Az időhiányodat azonban értem, magam is küzdök vele, így jóval ritkábban írok, mint ahogyan régebben. Volt olyan évem (2008), hogy 100 feletti verssel zártam, most jó, ha tíz-tizenöt születik, azok azonban véleményem szerint klasszisokkal szebbek formailag, az őszinteségem azonban nem csorbult. A versem ma is leginkább spontán alkotás, legfeljebb jobban vigyázok például a szóismétlések kiegyelésére. A ragrímeket azonban, ha vannak, békén hagyom. Továbbra sem értek egyet azzal, hogy a ragrím hiba lenne, főként azért nem, mert a magyar nyelv sajátossága, hogy úgy ragozunk, ahogyan. Én ezt kincsnek érzem és nem tehernek. Mellesleg, ha Arany Jani bácsinak jó volt, nekünk miért is bűn???


Hozzászóló: parducos
(Ideje: 01-09-2017 @ 09:56 am)

Comment: Maximálisan egyet kell értsek, az ihletett állapotot, a rögzítési lelkiállapotot, a versírás kiváltó ingerét-élményét újra ugyanúgy megélni nem lehet. (Más kérdés, ha egy verset hosszú hónapokig, akár évekig írunk, hiszen ez témától, mélyebb szándékoktól is függhet, bár ma nem jellemző, de pl. Berzsenyi évekig is érlelte egy-egy versét, egyúttal sokáig nem is publikálta, persze más korban, más szinten és formában költött, mint akár mi.) A verstani ismeretek is nyilvánvalóan fontosak, illetőleg gyakorlással fejleszthetők úgy, hogy aztán saját felhasználásra foghassuk őket. Ezt én is átgondolom, áttanulmányozom, ha ilyen jellegű kritikát kapok. (Ez különböztet meg azoktól, akik tényleg sekélyes, vagy mondjuk ócska rapszövegnek beillő, a költészetet hányavetiséggel megközelítő módon írt művekkel óhajtanak beemelődni művészi körökbe - és ezt egy jó kritikusnak éreznie, felderítenie kéne, ha teljes képet akar megítélni.) Csakhogy azt is észrevettem: ha formailag jó a vers - hiszen ez a része úgymond egzakt ismérv, a nehéz időmértékes verselést mondjuk pedig ma már nem is kellemes olvasni, tehát bár verstanilag megoldani kitűnő próbatétel, ha tetszik felvételi, viszont mai olvasói szemmel szükségtelen erény, így önmagában nem tudni és nem alkalmazni ezt a verselési módot még költővé tehet bárkit ma -, akkor a (gondolat)ritmikájába, az üzenetébe, netán szóhasználatilag, stilárisan kötnek bele (és persze fordítva is áll ez). (Azt nem tudom, hogy vajon azért, mert legyen mindenképp valami felmutatható gyengeség, vagy akár szőrszálhasogatás miatt, ugyanis sokszor egy-egy versben annyi van, amennyi/t beleírt adott illető/ - ha valaki másként írná meg, az már azé a másvalakié lenne szerzőileg, ha pedig úgy hagyva gyenge vers, hát mit tesz Isten, annak született és ítéltetett.)


Hozzászóló: parducos
(Ideje: 01-09-2017 @ 10:01 am)

Comment: De én egyre inkább azt érzem, hogy versen vitatkozni ma attól veszi el a figyelmet, amit egyáltalán hordozni próbál a mű. Sokadik olvasásra már legalább némi értéket fel lehet fedezni egy-egy amatőr műben is (ez tehát a befogadói attitűdön is múlik), hiszen az alternatíva számukra nem az, hogy fenn legyenek wikipedian, kiadjanak húsz könyvet vagy benne legyenek a tankönyvben, ennélfogva túlbírálni bármit lehet, csak értelmetlen. Tehát számomra ez is azt mutatja, hogy a mai kritikák (a magunkfajták felé) legalább fele csupán a magaskultúra védekezése, és csak belemagyarázzák az amatőr dilettantizmusát. És elhiszem, hogy neki több joga van megmagyarázni, de látható, hogy én is meg tudom valamiképp magyarázni. :) Ugyanis ha a sokszor a nagyközönség számára érthetetlen, lelki zavaros vagy trágár műveket méltónak találják szélesebb körben terjeszteni és dicsérni (és nem szűrik ki százszázalékosan, nem szedik ízekre kritikailag - hiszen, ha valamit kritizálva ajánlasz, máris befolyásolod az újabb és újabb befogadókra kifejtendő hatását...), akkor nekem, akinek a műveiben a kis indulatot előítéletként fordítják és felnagyítják, nos nekem miért kéne azt gondolnom, hogy a publicitás, a széles nyilvánosság olyan túl magas intellektuális és kvázi szakmai-lírai szint, hogy képtelenség számomra? Ha túl sokan fabrikálnak verset, akkor az ellen védekezni kell önkényes kvázi cenzúrával, ízlésdiktálással (a liberalizmusban)? Fogyasztási termék lett a vers is, sorozat gyártott, mint szinte minden. Petőfiék korában nemcsak azért a mából nézve híresek emelkedtek ki, mert lángelmék, zsenik voltak, hanem azért is, mert még akkor nem volt tömeggyártva a vers, nem volt net, stb. Az, hogy mire való a vers - na ez kellene, hogy fontos legyen, főleg ma, ma egyre inkább! Ha már így alakult a világ és a technika: leginkább rövid, fontos és elgondolkodtató tartalmakat hordozó lírára van szükség, nyilván az esztétikum és szépérzet kívánalmai mellett, de szerintem a közérthetőség, a közérthetőséggel való kvázi terelés - ami nem egyenlő frázisok pufogtatásával - ma újra fontos kellene legyen, különben a vers igazi funkciója mai körülmények között csorbul, nem vonzó a tömegkultúrában. Nem azt mondom, hogy amelyik versben a ragok és a szótagszámok rendben, de gyakorlatilag folyó beszédnek felel meg, hogy az már biztosan számítson jó versnek, ámbátor ha nemcsak átfut rajta az ember, ízlelgeti a szavait, megjegyzi a sorait, akkor bizonyára hatott rá, elgondolkodtatta. De ne az írója számítson, mert ezért (is!) írnak ma - az akadémikus megítélők szerint valószínűleg - túl sok verset (mennyiség a minőség rovására), és ehhez képest ezért olvasnak kevesen verset! A nárcizmus, az individualizmus egyfajta fokmérőjeként, vagyis érvényesüléseként használják az emberek, elsősorban formai szempontokat figyelembe véve, várva a pozitív visszajelzéseket. Ez pszichológiailag igen érdekes, de nem a szerzőknek kellene itt fontosnak lenni, hanem előbb a műveknek, aztán a befogadóknak, s csak utána az íróknak. Ezt forgatta fel a mai kor: ma a sorrend író, mű, befogadó - legalábbis én így látom. Egy Ivan Canevtől származó idézettel élve zárom mostani mondandóm: A költő helye ott van, ahol az iránta való baráti és ellenséges érzések keresztezik egymást.


Hozzászóló: Sohamadar
(Ideje: 01-10-2017 @ 09:36 pm)

Comment: Kedves Párducos! Abszolút egyezik a véleményünk! Jócskán értetlenül szoktam álldigálni mondjuk az Alexandra vagy a libri verses polcai előtt, amikor leemelek egy antológiát (hivatalosat, államit bármilyen időszakból az elmúlt 27-30 évből), és szinte süt felém a mocsok. Beleolvasok, és majdhogynem a kezemet is megtörlöm azután, hogy undorodva visszahelyeztem a pocra. Nem kell. Pedig szívesen olvasok verseket. És vess meg érte, ha azt mondom, bár van kivétel a verseik közt, de Nagy Lászlót (kivétel: Ki viszi át) és Illyés Gyulát mind a mai napig nem tudtam megszeretni, jóllehet néhányan briliánsnak tartják az alkotásaikat. A sznobizmust soha nem tudtam díjazni, mind a mai napig. És őszintén szólva nem értem, miért azok a felkapott költők, akik. Sok esetben nem képvisel értéket a mondanivalójuk. Ma már szó nélkül felvállalom, amin anno megsértődtem, igen, érzelgős vagyok éppúgy, mint ahogyan József Attila, vagy Arany János is az volt, sőt, még Ady is. Attól őszinték az írásaim, hogy nem csupán gondolatot, vagy hangulatot, de az érzéseimet is beleadom. ha ez bűn, hát legyen! És a vers is legyen vers: bármely formában, de gyönyörködtessen, vagy fájjon, de nagyon! Örülök ennek a kis párbeszédnek :)


Journal ©

PHP-Nuke Copyright © 2005 by Francisco Burzi. This is free software, and you may redistribute it under the GPL. PHP-Nuke comes with absolutely no warranty, for details, see the license.
Page Generation: 0.13 Seconds
pharmacy online