Nna, hát mögöttünk van megint egy év, mögöttünk van megint egy Szilveszter. Az utcákon még el-elcsattan egy-egy petárda - ami tilos - az útszélen bele-belerúgunk a kiszemetelt álarcokba vagy papírtrombitákba. Közben arra gondulunk: ilyen se lesz többet. Persze még sose vót úgy, hogy valahogy ne lett vóna, mondja Sándor szomszéd.

 Füles kutyám lassan visszanyerte mozgékonyságát. Muszáj volt leszedálni, valami nyugtatós kenőcsöt kevertünk a kedvenc vadhúsos kutyapapijába, három nap kellett, hogy kiheverje. Ráadásul nem is hatott, amikor kellett volna, a sztálingrádi csata tüzérrohamát idéző, órákon át tartó petárdázás idején a kulcslyukat is be kellett tömni, mert ott is bejött volna szegény a házba. Végül kiegyeztünk a kamrában, jobb sorsra érdemes kerti szerszámaim és bográcsozó felszerelésem között elvolt reggelig.

  Arra gondoltam, milyen átkozottul ostoba az ember. És gonosz. Örömét leli mások ijesztgetésében. A tüzijáték, az igen, az másokat is gyönyörködtet. Vagy mégsem? A petárda viszont tényleg semmi másra nem való, minthogy másokat megijesszen, anyagi kárt és testi sérülést okozzon. Sokat megélt Feri nagybátyámnak borsódzott a háta. Eszébe jutott a háború. Lehet, hogy az eszeveszett petárdázás tömeglélektani magyarázata csakugyan valamiféle sóvárgás a csetepaté, az őrjöngés, a háború iránt. Talán Nietzschének volt igaza? ("a béke éveiben a harcosok önmaguk ellen fordulnak...")  Felnőtt egy, vagy immár nem is egy nemzedék, amelyik hálistennek, csak elbeszélésből ismeri a háborút. Kellene nekik egy igazi? Más jelek, más események is arra mutatnak, hogy igen.

  Mielőtt még messzebb jutnék, csak megjegyzem naivan, hogy rekordmennyiség fogyott a pirotechnikai termékekből, hálistennek, immár legálisan, így az államnak is hozott a konyhára rendesen. Igaz, tessék-lássék, a robbanó lövegek jó részét betiltották - nna ezekből durrant a legtöbb - előírták, hogy csak .....órától..... óráig lehet őket használni - mindenütt fütyültek rá - és előírás az is, hogy a megmaradt eszközöket vissza kell vinni - ezen ma is kacag a nép. Otthon meg gyűlik a sok jó bombábavaló. Na jó, vittek vissza valamennyit, egy ilyen raktár szállt el Debrecenben tűzszerészestől - mindenestől (ennyit a biztonságos robbanóeszközökről meg a szakértelemről), hát az a lőpor legalább nem fog még egyszer felrobbanni. Azt meg végképp nem értem, hogy ha az állam nem tud és szemlátomást nem is akar érvényt szerezni ezirányú rendeleteinek, akkor minek blamálja magát? Minek olyasmit kihirdetni, amit tízezrek szegnek meg röhögve, erősítvén önmagukban és egymásban a tudatot, hogy úgyse lesz baj, úgyse kapnak el, úgyse vonnak felelősségre senkit?

  Azon a bizonyos éjszakán, bár a lövöldözéstől alig lehetett hallani, megszólalt egy harang is, a két utcával lejjebb levő, nemrég felszentelt új templomocska harangja. Igaz, pléjbekkről ment, mert egy nagy hangerejű hifiberendezés összehasonlíthatatlanul olcsóbb, mint egy igazi harang. Bár ha csak a környéken eldurrogtatott lövedékek árát veszem, abból több harang is kitellett volna. Vagy jóllakott volna pár száz éhező gyerek. Talán szebb élményekkel indulnának az újévnek.