Bevallom, a Magyar Orvosi Kamarát csak afféle díjbeszedő szervezetnek tartottam, akinek muszáj a sápot időnként leadni. Lassan változott a véleményem eladdig, hogy ahová hajdan morogva léptem be - másképp nem engedtek volna praktizálni - oda most önként, igazi választás gyanánt írtam alá a belépési nyilatkozatot, és azóta árgus szemekkel figyelem ám, hogy mit csinálnak. Izgatottan várom a küldeményeiket is (amelyek korábban nemegyszer felbontatlanul hevertek az asztalomon, mígnem egy rendcsinálás vagy takarítás áldozatául estek).
A minap egy vékony boríték érkezett a Kamara hivatalos logójával. Egyetlen lapot találtam benne, azt se magyarul. Egy MediCarrera nevű svéd egészségügyi munkaerő-toborzó szervezet bemutatkozó levele volt angol nyelven. Azt tudatta, hogy Svédországban (ahol, pechjükre, nincs ilyen kiváló egészségügyi "reform", mint minálunk) igen sok doktor vonul ám nyugállományba seperc alatt, és a jó svédek ott állnak majd orvos nélkül. A rövid, de igen informatív levélke röviden vázolta a svéd egészségügyi struktúrát, melyben jelenleg is 85%-ot tesz ki az államilag biztosított szektor (hogy nem jöttek rá, hogy privatizálni kell az egészet?). Decentralizált az ellátás, 80 nagyobb kórházi bázisú központ van, de munka oroszlánrésze persze az alapellátásban dolgozók vállain nyugszik. Ide kéne beállni, keresnek sebészt, belgyógyászt, altatóorvost, tüdőgyógyászt (még én is kellhetek valakinek!), radiológust, izotóp-terapeutát és mindenkit, aki hirtelen az eszükbe jutott. Az első lépés, hogy meg kellene tanulni svédül. Sebaj, mert az oktatást ők díjmentesen (!) megszervezik, úgy, hogy Pesten kezdik, aztán, sajnos el kell menni pár hónapra Barcelonába (!), de itt is svédül kell tanulni, nem katalánul vagy spanyolul, csak gondolom, az éghajlat kellemesebb. Végül a féléves turnus végén Svédországban fejezik be az okítást. Még mielőtt a végleges szerződést aláírná a delikvens, módja van egy "guided tour"-on is résztvenni a későbbi lehetséges munka helyszínén, nehogy azt mondhassa bárki, hogy átverték. Fél év persze nagy idő, ezt ők is tudják, ezért a kiesett jövedelem helyébe csengetnek valami ösztöndíjfélét.
Emlékszem volt évfolyamtársakra, barátokra, kollégákra, akik külföldi (persze zömmel nem svéd) munkahelyeken kötöttek ki. Hirtelenjében egyet sem tudok mondani, aki hazatelepült volna azóta. A fő nehézséget a hosszú egyedüllét jelentette rendszerint a családfőnek, aki előrement, hogy megalapozza a kinti lét feltételeit, majd óvatosan, ottani munkahelyén is titkolva, valósággal kicsempészte a családját. Miért kellett titkolni? Mert a kinti közvélemény tartott a sok bevándorlótól. Ha kijön a család, persze, hogy senki sem akar majd hazamenni. Ez a félsz nem is volt alaptalan.
Egyik barátom, aki megelégelte, hogy húsz év után is idegenként, megtűrtként kezelik, családjával együtt haza akart jönni.
"Haza? Hova haza? Hát itthon vagyunk!" - mondták a felnőtté csepererett gyemekek angolul, ahogy illik. Maradtak.
A svédeknél más a taktika. Az egyedül érkező, a szingli a gyanús. Nem jó neki itt? Miért nem hozta a családját? Ha egyszer pénzt és energiát feccölünk bele, akkor maradjon csak itt, dolgozzon nekünk, nem jár ő se rosszul. Összeget nem írtak, de el lehet képzelni, mit jelent a "good salary with progression, depending on the integration to work". Ja. Amit az előbb a nyelvtanfolyamról mondtam, az nemcsak a célszemélyre, hanem az egész családra érvényes, őket is szívesen látják az ingyen kurzuson. Továbbá hivatalból segítenek munkát, iskolát, óvodát találni a családtagoknak, segítenek költözni (!) lakást keresni. Miért ilyen jók? Azt nem írják, de gyanítom, megéri nekik. Ha kinn a család, ritkábban kell hazajárni Magyarországra, többet lehet ügyeltetni, készenléteztetni a doktort. A keresett pénz zöme sem kerül ki az országból. Addig-addig, míg elhalványul a szülőhaza képe, vagy ha az nem is, a hazaköltözés vágya mindenképpen csitul.
...És felébredvén, itt ért a kezem abba a bizonyosba, gondolhatnátok. De nem, amit leírtam, szóról szóra igaz.
Hogy csomagolok-e már? Nem. Pedig... lenne okom. A munkahelyem, ahol huszonkét évet lehúztam, bizonytalan. Az összes többi orvosi munkahely bizonytalan. Újabb leépítésektől lehet tartani. A jó kollégák egymás ellen fordulnak, a kenyérharc a háttérben élesedik, ahogy már annak lenni kell. A privát szféra TB szerződés nélkül biztos éhenhalás. Van egy nyaraló, az árából elélnék két évig, talán. Ha hagynának. És aztán? Ez a pálya nem olyan, hogy csak úgy ukk-mukk-fukk abba lehet hagyni egy időre, aztán meg újrakezedeni. Akinek nem tetszik, annak el lehet hagyni az országot - marasztalt valaki, akinek a nevét itt elővigyázatosságból töröltem.
Mit csináljak? Mert a kivárásra épülő taktika nem jött be, ezt ki lehet mondani. A józan ész hovatovább a külföld mellett szól. Hogy ki a felesleges, azt persze a jövő mondja meg. A jövendő járványok, a baleseti, sürgősségi ellátás hiányosságai, az alapellátás megoldatlansága. Ez az, amit mindenki a saját bőrén fog tapasztalni. Nem kellene most maradásra bírni bennünket?
Az illetékes fölényesen legyint, azt mondja, jelentéktelen a távozók száma. Ott van ugyebár az egész hercehurca (nincs ott, mert segítenek a svédek), meg a hazaszeretet. Az tényleg ott van, de mindenkinek? Ha egyik oldalon a mézesmadzag, a másikon a korbács, biztos, hogy nem fog tömegével elszelelni a magyar egészségügyi dolgozó?
Én nem vennék erre mérget. Márcsak azért sem, mert hovatovább nincs egy hely, aholy elég gyorsan és szakszerűen kimosnák a gyomromat.
|