emmuska tolja a babakocsit. a fénykép fakó, elnagyolt narancssárga színei úgy hatnak, mintha később beúszott, és elfoglalt volna mindent az a régi, aranyló délután.

emmuska tolja a babakocsit. régi a baba kocsi is, azt hiszem még háború elötti. nagy kerekekkel, és olyan formával, mint egy bárka. valamelyik háború elötti. valamelyik háború utáni.

a babakocsiban -az egyetlen valóban odavaló dolog- egy baba van. a babát petinek hívják. peti-baba. szürkés kék rugdalózót visel, és az álla alatt összeköthető kis sapkát, tetején bojttal. az a régi fajta, majdnem valódi baba, lecsukodó nagy szempillákkal, porcelánból. a peti baba.

de ez nem látszik a képen. annyi minden nem látszik ezen a képen. a peti babát csak én tudom. az egyik titka a képnek. ennek a fényképnek a titkait lassan már csak én tudom. 

azt is már csak én tudom, hogy emmuska, aki tolja a babakocsit, mielött a kép készült volna, perceken át szaladt körbe-körbe a lakásban, a babakocsival, és kiöntötte a főzeléket. 'ajtatom a pepí babát' mondta, pont amikor a kép készült a fényképésznek, aki egy nagy szőrős bácsi, és -micsoda családi titok- nem szerette nagyon a nagyapámat, de szívesen iszogatott vele egy kis konyakot, és néha, titokban udvarolt a nagyanyámnak.

azt is már csak én tudom, hogy e fénykép után elvették emmuskától a babakocsit, mert szerettek volna még egy képet a kis szoknyájában is, abban reménykedve, hogy hátha pukedlizik is, olyan édesen, mint mútkor a kovalcsik néninek, aki lelkendezve csapta össze nagy zsíros kezeit, és tapsikolva magyarázta hogy 'biztos balerína lessz ez az emmuska, most nézzétek meg, hát késsz balerína, kis balerína, hátmegkellzabálni'

az sem látszik a képen, hogy miután elvették emmuskától a babakocsit, emmuska elesett, és magától csak évek múlva állt fel, akkor is két bottal. heine-medin kórnak hívják az okát, gyermek paralízis. ha még pár évig tolja azt a baba kocsit, és megvárja amíg felfedezik az ellenszerét, rohangálhatott volna továbbra is. de akkor még nem volt rá megoldás. az egyetlen megoldás, évek múlva egy fém 'járógép' volt, a végtaggyári elvtársak legnagyobb csodája, amit azóta sem tudott levenni a lábáról, nincs is több kép emmuskáról, amin nem hosszú szoknyában lenne, kicsit féloldalra dőlve, hogy ne látszódjon az a rohadt fémes csillogás.

azt se tudják sokan, hogy emmuska, aki tolja a babakocsit az anyám. sosem lett balerína, viszont elvégezte a jogi egyetemet, és nem utolsó sorban tőle telhetően felnevelt. én sem lettem balerína, sem lány, sem peti, pedig lányt szeretett volna, balerínát, és ha már nem, akkor legalább petit. de a peti baba egyszer leesett, négy hónappal azelőtt, mielött születtem volna, és össze tört, anyu ezt rossz ómennek vette, így nem lettem peti. a szürkéskék rugdalózó és a bojtos sapka viszont sokáig megvolt, bár attól félek, most már nem tudnám megmondani hol van, eldugta valahova az élet vihara.

a babakocsi sincs meg már, sem a régi öreg ház, ahol a fénykép készült, se a fényképész, se a nagyszüleim. csak ez a fakó kép maradt, narancssárga színeivel, mintha  beboritaná az a délután az aranyló ragyogása, rajta emmuskával, aki, -és ezt is csak én tudom-, álmában néha, még mindig futva tolja azt a babakocsit.