| Küzdőtér |
|
|
|
| Fullextra.hu: BLOG, Napló! |
|
|
|
|
Mit ér a hit? Ideje:: 08-07-2008 @ 10:55 pm |
|
|
|
|
| Van, vagy volt – nem is tudom, hogy fogalmazzak – egy barátnőm, akit még a kollégiumban ismertem meg, mikor felköltöztem Budapestre. A szobatársam volt. Egy abszolút művész lélek: rajzol, verseket ír, saját könyvet adott ki, amit természetesen maga illusztrált, illetve kiállítása is volt már. Tehetséges, minden téren. Ám amióta befejezte az iskolát, és hazaköltözött Pestről, valami történt vele. Sajnos nem tudok rájönni, hogy micsoda, de valami összetört benne, talán így fogalmaznék. A lelke, ha azzal történhet ilyesmi egyáltalán.
Jó, mindig is tudtam, hogy nagyon nehéz családi háttérrel rendelkezik. Legalábbis azt hittem, hogy tudom, és hogy ismerem Őt. De rá kellett jönnöm, hogy amiket állított, csak részben voltak igazak. Rájöttem, hogy – talán nem szabad ilyet mondani – ő maga alakította így a sorsát.
Nyilván minden ember maga irányítja a saját életét. Persze én is hiszek egy legfőbb hatalomban, erőben vagy nem is tudom, hogyan fogalmazzak, de a lényeg, hogy hiszek benne. Ahogyan abban is, hogy részünk van minden jóban-rosszban, ami az életünkben történik. Nem szabad ölbe tett kézzel ülnünk, és arra várnunk, hogy majd Isten, vagy a Sors egyszer megsegít. Tennünk kell érte. Harcolnunk kell a céljainkért, amiket kitűztünk magunk elé. És ha ott fent látják bennünk a jót, a küzdeni akarást, akkor jön a segítség.
Na, Ő itt rontotta el. Feladta. Megunta, hogy csupa rossz dolog történik a környezetében, és hogy persze neki soha semmi nem sikerül. Nem kellett volna. Persze könnyen beszélek, mondhatják ezt mások. De nem. Nekem is voltak rossz napjaim, én is fel akartam adni sok mindent. Mégse tettem. Mert tudtam, hogy tovább kell menni, küzdeni kell, különben marad az egyhelyben toporgás, és a semmittevés.
Ő viszont Istent választotta. Vagyis egy szervezetet, akik igéket hirdetnek, és sok szép dolgot ígérnek. Ahogy bekerült ezek közé az emberek közé, teljesen kifordult önmagából. Rá sem lehet ismerni. Megromlott a viszony köztünk, csupán azért, mert nem tetszett neki az egyik írásom, mert nem értett egyet az álláspontommal. Közölte finoman, hogy miért írogatok én olyan témáról, amihez úgy szólván nem is értek!? Ez volt a lényege. Ja és persze az, hogy Isten benne van, és ő már mindent másképp lát. Oké, legyen, higgyen. De akkor mindezt ne úgy tegye, hogy jár a kis szervezetébe és arra vár, hogy emiatt majd eljön a csoda, hirtelen lesz egy munkahelye, és egy normális párkapcsolata. Mert, hogy keres ő, de nem talál. … Kitartás pedig nincs, csak dühös és tehetetlen szülők.
De szép is lenne, ha hipp-hopp minden az ölünkbe hullana! Ám sajnos ez nem így működik. Az biztos, hogy ez a fajta hit, egy nagyszerű és csodálatraméltó dolog, főként egy huszonévestől, azonban itt lenne az ideje tenni is valamit.
Én is próbálok úgy élni, hogy az Életnek nevezett utam végén egy szebb és boldogabb helyre kerülhessek. Azonban tisztában vagyok azzal is, hogy a hithez nincs szükségem másfajta környezetre, vagy szervezetre, mert az, bennem van. És mélységesen felháborítanak az ilyenfajta intézmények, gyülekezetek, amelyek azt hirdetik, hogy lépj be közénk, ezáltal közelebb kerülhetsz Istenhez! Ilyen nincs! A hit mindenkiben benne van, csak rajta múlik, hogyan nyílik meg általa. Van, aki templomba jár, van, aki pedig minden este elmond egy imát a szeretteiért, és minden jóért, amit eddig kapott az élettől. És, vannak azok az emberek, akik elhagyatottnak érzik magukat ebben a világban, és a boldogság, illetve egy szebb jövő reményében belemenekülnek ezekbe a szervezetekbe.
Valójában azonban csak körül kellene nézniük a környezetükben. Van családjuk, vannak barátaik, akik fontosnak tartják őket, és szeretnének segíteni, ám tehetetlennek érzik magukat, mert elzárkóznak előlük.
Szomorú vagyok, hogy így kell látnom a barátnőmet. Pontosabban inkább olvasnom róla. Mert hát már másfél éve nem találkoztunk. De szeretnék most mellette lenni. Nem tudok csodát tenni, de talán … talán tehetnék valamit érte, talán segíthetnék neki, hogy elinduljon valamerre. Hiszen így 400kmes távolságból valljuk be azért nem könnyű, még telefonon vagy írásban sem támaszt nyújtani. Ezt már egyszer megpróbáltuk, de nem sikerült. Sajnos.
De hát mi tehet ilyenkor egy jó barát? Én is csak várni tudok, hátha történik valami, és esetleg ír egy e-mailt vagy egy smst, hogy bocsi hülye voltam, stb. Bár ezt se kell! Azt se bánnám, ha bocsánatot sem kérne, csak írjon, adjon hírt magáról, hogy tudjam él és jól van.
|
|
|
|
|
Utoljára változtatva 08-08-2008 @ 05:50 am
| Hozzászóló: zoria (Ideje: 08-08-2008 @ 06:35 am)
Comment: Nehéz dolog elveszítni egy barátot, főleg úgy hogy tehetelenül kell nézni amíg tönkre megy. Sajnos ezek a "vallási közösségek" teljesen meg tudják győzni az emberek egy részét. Bár a hit számomra fontos, de a magam vallását nem akarom ráerőszakolni senkire. Szerintem keményen fel kellene lépni ezek ellen a szekták ellen. A türelem, megértés és a család ilyenkor sokat segít hogy visszataláljon valaki önmagához. Ismertem embert aki hosszú évek után tudta a lányát visszahozni tőlük. De a lány hálás lehet Istennek, hogy ilyen barátnője van mint te. |
|
|
|
|
| Hozzászóló: Anne20 (Ideje: 08-08-2008 @ 11:30 am)
Comment: Szia! Megértem, hogy aggódsz, az én régi középiskolás barátnőm is eltűnt egy ilyen "hitközösségben", és semmi hír róla. Sajnálom. Teljesen a saját képükre formálják az ilyen emberek, és nem fogadja már el a barátok véleményét. Pontosan ez a szekták "feladata". Hogy megváltoztatják azt, aki csatlakozik hozzájuk. Kitartás, nem tehetsz róla, igyekezz minél kevesebbet gondolni erre. Üdv: Anne |
|
|
|
|
| Hozzászóló: Bettus (Ideje: 08-08-2008 @ 12:30 pm)
Comment: Hát sajnos nehéz nem gondolni rá! a közös barátnőnktől mindig érdeklődöm felőle, mert vele még tartja a kapcsolatot, de úgy veszem észre már nem sokáig! :( tehetetlennek érzem magam sajnos, mert messze vagyok tőle! szomorú és felháborító, hogy ezek a gyülekezetek kihasználják a fiatalok elveszettségét a mai világban :( |
|
|
|
|
| Hozzászóló: fényesi (Ideje: 08-09-2008 @ 07:58 pm)
Comment: Temérdek gondolat kavarog bennem.
A legfontosabbank hiszem mind közül azt, hogy csodálatos a világ! Itt vagy Te, akit sohasem láttam, de tudom (hiszem, vallom), hogy okkal, és céllal íródott meg fenti pár sorod. Legkevésbé a barátnőd miatt.
Hit, vallás. "Hinni valamiben nem vallástani kérdés. "- írtam pár hónapja egy cikkben. Aki olvasta is valaha a Bibliát, tudja jól, hogy az abban leírtak csak felszínesen vannak jelen bizonyos világvallások megnyílvánulásaiban. Ennek politikai, történelmi, gazdasági, vagyis emberi okai vannak. Vagy így kellett lennie! Mernénk-e bizton állítani, hogy -az Általad is említett - Felsőbb hatalomnak, erőnek semmi köze ehhez? Mi, vagy ki vezeti lépteinket? Mennyi ebből az én szabad akaratom? Ami biztos, hogy bármit teszünk, annak célja van! Lehet nem rögtön világlik az ki! Lehet nem az én életem miatt történik, de Mindig okkal.
Jó vagy rossz történik velem?! Nehezen értelmezhető és kategorizálható szavak ezek. A Világ egyensúlyra törekszik. Elvesz és ad. Iszonyú kemény dolog látni, ha környezetünkben egy szeretett ember számunkra értelmezhetetlen helyzetbe kerül. Azon elgondolkodunk, hogy benne mi zajlik? Ami számunkra elfogadhatatlan, vagy rossz irányba visz, számára nem biztos. Meddig tart az egyén maga iránt érzett felelőssége, és hol kell (?) cselekednünk?! A válaszok bennünk vannak.
Igaz pillanatokat!
fTJ |
|
|
|
|
| Hozzászóló: Bettus (Ideje: 08-13-2008 @ 02:56 pm)
Comment: Kedves Fényesi! a barátnőm miatt írtam, amit írtam, mert igenis aggódom érte, hogy mi lesz vele a jövőben, hogyan fog boldogulni!
Én is hiszek, de ahogyan leírtam azt is hiszem hogy van egy Legfelsőbb Hatalom, aminek van beleszólása az életünkbe , a sorsunk alakulásába!
|
|
|
|
|
| Hozzászóló: jgmiki (Ideje: 12-18-2008 @ 05:50 am)
Comment: Kedves Bettus, én is jártam így; Sokan becsaptak, aztán jöttek hittérítők, kiszedtek belőlem egyet, s mást, mindjárt a hitnek hiányát hozták fel...stb.No, mondom, elmegyek, meglátom, mi van?
Egy két évig odajárogattam, ki ismertem minden fortélyt, prédikálni, hogy kell? stb, Pulpituson is álltam elég gyakran, aztán egyszer kivittek Kárpátaljára, azelőtt árvíz volt s egyébb csapások, folytak a nagy isteni fóhászok, egyszer csak hallom a nevemet, menjek ki, szóljak(itt hazudjak?) ezeknek az embereknek. Kimentem, végig néztem ezeken a szerencsétleneken, ledöbbentem. Milyen jógon ígérjek én most fűt, fát? Ki bízott meg stb. Ekkor jöttem rá, könnyű istenre hivatkozni, kalácsról beszélni, tanácsokat osztogatni, elmondani, adni jobb, mint kapni(vedd, hát elé a bukszád), bevillant az agyamba minden, és elnézést kértem s leléptem, Azóta tudom, nem jó ilyenekbe belemenni, mert hátha egyszer számon kéri valaki, nem jó,mert ismeretlen kőzeg, én saját bőrömön éreztem, maradni kell, annak, aminek születik az ember,mindenkivel jónak, de nem szenteskedőnek, ennyi. a táltos |
|
|
|
|
|
