Elolvastam a következő versverseny témáját, és önkéntelenül is elmosolyodtam. Vajon miért jutott egyből eszembe egy régebben elkövetett merényletem a líra szépséges világa ellen? ;-)
Megosztom veletek kedvcsináló gyanánt... hátha... hátha másnak is kedve támad kicsit komolytalankodni...
Üzenet holdfényben
Ahogy mende-mendegéle, Hazafelé a kocsmából... Botlik nemde? Így regéle Nyelve, s tűnne a korcs mából.
Jószívű ő, nem rosszmájú! Csak az a fránya pályinka! Aligha első osztályú... Nem hiába; csak Pál itta!
De haj! Hosszú még az este! Holdfényben úszik az ucca. Léptenként megáll a beste, S kilátszik alól a cucca!
Dülöngélő villanypózna Keresztezi rögös útját, Kedvén bátran harapózna, Mélyre ásva ördögkútját.
Befordul egy utcasarkon, Csillan ködös tekintete, ”Hisz ott történt, túl a parkon! Hogy csókolt…a teringette!”
Eszébe villan - mély sóhaj, Ahogy blúz alá nyúlt keze, Az erény akarnok óhaj, Pedig nagyon igyekeze.
Csak száját adta a Julcsi, De azt mélyen, s hevesen, Hiába szoros a pulcsi, Járt a nyelve sebesen.
Így merengett mélán Pál, S érkezett ablaka alá. Emléket emígy méltán áll, Míg borostáját kapará.
Körötte szűzi hómező, Hólyagja meg majd szétfeszít, Felpillant, lámpa; óh ez ő! Eszít végleg tán elveszít!
De hangja néma marad, na! Két erjedt büffentés között Sikert e mód nem aratna! Csípeje ívben körözött!
Előfordul hébe-hóba... Ingere a helyzet kulcsa! Sárga betűvel a hóba Így írta: "Szeretlek Julcsa!"
(2006.02.28.) |