Elolvastam a következő versverseny témáját, és önkéntelenül is elmosolyodtam. Vajon miért jutott egyből eszembe egy régebben elkövetett merényletem a líra szépséges világa ellen? ;-)
Megosztom veletek kedvcsináló gyanánt... hátha... hátha másnak is kedve támad kicsit komolytalankodni...
Üzenet holdfényben
Ahogy mende-mendegéle,
Hazafelé a kocsmából...
Botlik nemde? Így regéle
Nyelve, s tűnne a korcs mából.
Jószívű ő, nem rosszmájú!
Csak az a fránya pályinka!
Aligha első osztályú...
Nem hiába; csak Pál itta!
De haj! Hosszú még az este!
Holdfényben úszik az ucca.
Léptenként megáll a beste,
S kilátszik alól a cucca!
Dülöngélő villanypózna
Keresztezi rögös útját,
Kedvén bátran harapózna,
Mélyre ásva ördögkútját.
Befordul egy utcasarkon,
Csillan ködös tekintete,
”Hisz ott történt, túl a parkon!
Hogy csókolt…a teringette!”
Eszébe villan - mély sóhaj,
Ahogy blúz alá nyúlt keze,
Az erény akarnok óhaj,
Pedig nagyon igyekeze.
Csak száját adta a Julcsi,
De azt mélyen, s hevesen,
Hiába szoros a pulcsi,
Járt a nyelve sebesen.
Így merengett mélán Pál,
S érkezett ablaka alá.
Emléket emígy méltán áll,
Míg borostáját kapará.
Körötte szűzi hómező,
Hólyagja meg majd szétfeszít,
Felpillant, lámpa; óh ez ő!
Eszít végleg tán elveszít!
De hangja néma marad, na!
Két erjedt büffentés között
Sikert e mód nem aratna!
Csípeje ívben körözött!
Előfordul hébe-hóba...
Ingere a helyzet kulcsa!
Sárga betűvel a hóba
Így írta: "Szeretlek Julcsa!"
(2006.02.28.) |
