Nos, a szilveszter. Hát, csendesen, öregesen, kettecskén.

Úgy gondolom, az élet második felében poroszkálóknak a szilveszter már nem olyan igazi ünnep. Az ember ilyenkor arra gondol inkább, na, egy évvel megint közelebb került a Nagy Semmihez. Persze vidám, meg van minden, eszem-iszom, de azért mélyen, belül átjárja valami rejtett szomorúság is. Még ha nem meri magának sem bevallani.

A töltött káposzta bejött. Igaz, a töltelékben a rizsa elázott, viszont kifelejtődött belőle a fűszer. Az asszony erre kijelentette, kész, passz, ő többet nem főz. Eddig még csak-csak próbálkozott (23 évig!), de ami nem megy, ne erőltessük. Holnaptól főz te! - mondta. Jó. - mondtam én. Ennyiben maradtunk.

Egyébként a Tv szilveszteri műsorán olyan jól szórakoztunk, hogy meglepetésszerűen, mindketten elaludtunk, úgy fél tíz magasságában. (Megjegyzem, szilveszterkor, szerintem, csak az nézzen Tv-t, akit Palesztin terroristák elrabolnak, és a székhez kötöznek, felpöckölt szemmel, hogy elárulja, Atilla melyik patakmederbe temettette magát aranykoporsóban.) De azért fél tizenkettő körül felriadtunk, de ekkor elkezdődött az agyament petárdázás, mintha a város minden lakója így szerette volna kifejezni jelenlétét a Létben. Szegény Bundi, menetrendszerűen elkezdett minden ízében remegni. Plusz még a pezsgő dugója is önnállósította magát, ez aztán végkép betett szerencsétlen párának. Nem győztük simogatni, nyugtatgatni, úgyhogy a Himnusz és a Köztársasági- elnöki köszöntő ezzel telt el. Végül Kati bevitte a fürdőszobába, a csapot megnyitotta, a Tv-t hangosra vette, csakhogy ne hallja a robbantgatások hangját és lenyugodjon. Nem is jött ki a kutya, ott kuporgott addig, míg leritkult odakint az őrjöngés.
Ez után is olyan jó volt a műsor, hogy egy óra felé már vígan durmoltunk. Én összesen egy üveg sört, és egy pohár pezsgőt ittam. Viszont sikerült jól kialudnom magam. Úgyhogy, már fél nyolckor frissen, üdén szaladtunk le Bundival.

Más.

Most pedig, elárulok egy műhelytitkot. Tegnap, amikor fejben ezt a mai blogot terveztem, reméltem, hogy le tudom írni ezt a remek mondatot: …és akkor én, míg odalent a városban mindenki mámorát alussza vagy fejfájósan, gyűrötten ébred, én, a negyvennyolc éves sportember, frissen, fiatalosan kiszaladtam a Körhöz, a szőlősdombra, hogy néhány jól formált légzőgyakorlattal magamba szívjam 2004 január elsejének üde ájerét. Sajnos, ez nem jött most össze, ugyanis szinte szakadt az eső. Tipikus esete ez annak, amikor az időjárás keresztbe tesz az irodalmi ambícióknak. Na mindegy. Akkor is hasznosan töltöttük el. Egész nap lustálkodtunk.

Helyesbítek. Én nem, mert felraktam a decemberi névnaposokat a publikációkba, December (365 rendetlen limerik) címmel. Akit érdekel, elolvashatja. Szerintem, elég jók. (Csak ne lennék ilyen szerény!)