Neveim.
Hogyishijják?
Nevem: Almásy Béla, de már ez sem igaz.
Engem ugyanis a Bakács téri templomban Gyulának kereszteltek.
Nem kis számításból, mert családunk egyetlen tehetősebb tagja Bérczy Gyula pozsonyi színész volt.
Mivel keresztapám is Gyula bácsi lett, kis családom úgy vélekedett, hogy ebből a névből én később még profitálni is fogok. Ez valóban meg is történt, mert Gyula bácsi minden nyáron feljött Pestre és meglepett egy Tibi csokival.
A háború után Gyula bácsi már hófehér hajú reszketeg öregúr lévén, többször megkeresett üzletemben és boldogan mesélte, hogy a magyar filmgyárban statisztaszerepeket játszik.
Ilyenkor mindig meghivatta magát általam egy potya ebédre. Gondolom a Tibi csokikat sikerült lekvittelnem.
Szóval gyanútlanul viseltem a Gyula nevet, mikor is hat éves lettem
és szüleim beírattak az elemibe. Igen ám, de ehhez szükség volt az Anyakönyvi Kivonatomra, mely eddig az akkori Elöljáróságon lapult.
Apám felkereste a hivatalt és kemény 5 Pengő ellenében ki is adták neki az okmányt.
Apám beleolvasva, elképedve látta, hogy fia neve nem Gyula, hanem Béla. Visszaadta a hivatalnoknak és kérte, hogy javítsák ki.
Sajnos ez csak egy újabb 5 Pengő ellenében volt lehetséges.
Apám ki jó kedélyű kissé bohém ember volt és az újabb 5 Pengő kifizetése megviselte volna, zsebre vágta az iratot és így szólt, akkor hát Béla.
Ettől kezdve minden hivatalos papíron, mint Béla szerepelek, de akik jól ismernek, Gyulának hívnak. Ha valaki engem Béla néven keres, akkor rögtön tudom, hogy idegennel állok szemben.
Vidáman jártam a Hernád utcai elemibe és mivel Almásy volt a nevem eleje, mindenki csak Almának hívott.
Így kerültem Alma névvel a Szent István gimnáziumba, ahol is hetente több órán át Latint tanultunk.
Mivel a latin főnevek hím, nő és semleges nemekre osztódnak,
tehát például Almusz Alma Almum , így én a hím nemhez tartozva az Almusz nevet kaptam, melyet a suliban mindenki ismert, még az igazgató is így nevezett.
Ez a név annyira rajtam maradt, hogy nem egy iskolai fél hivatalos papíron, csak Almuszként szerepelek. Az iskolai fali újságban így volt kiírva az iskola válogatott foci csapat csatár sora:
Goldoványi, Kecskés, Almusz, Kárpáti, Glücklich.
VI. gimnazista koromban beiratkoztam a Sport csarnokban egy Judó tanfolyamra és már a második félévben sikerült a kulcscsontomat eltörni.
Anyám elkísért a Sport kórházba, ahol egy világhírű hentes,
Kreisz főorvos rakta helyre eltörött csontomat.
A rögzítést egy széles Leukoplaszt csíkkal végezték és ezért három hétig, csak az egyik oldalamra tudtam az ingemet felhúzni.
Mikor így felkötött kézzel megjelentem az iskolában, mindenkinek el kellett mesélnem, miként sikerült összetörni magam.
Mivel akkoriban azt, hogy Judo nem ismerték, próbáltam az eredeti
Dziu-dzicu névvel megmagyarázni.
Mikor már az összes tanárnak és az igazgatónak is megmagyaráztam, egy alkalommal a számtan tanárom így küldött a helyemre:
Fiam inkább a matekkal foglalkozzál, mint a Juckóval.
Ettől kezdve második ragadvány nevem a Jucko lett, és ha pontosítani akartak, így beszéltek rólam, hogy Juckó azaz Almusz.
Otthon persze Gyuszi voltam és volt egy kis testvérem, nálam négy évvel fiatalabb Sanyika.
Sanyika kis dagi gyerek volt, közel nem olyan mozgékony, mint én és mivel a négy év korkülönbség gyerek- korban sokat számit, sokkal ügyetlenebb és fáradékony.
Viszont nagyon szorgalmas volt, jól tanult, a család kedvence.
Mivel Ő volt a kicsi, csak: mogyoró gyereknek hívták, és velem szemben kivételeztek vele.
Tehát volt a: mogyoró gyerek és hogy én is nevezve legyek:
a vén marha.
Ha bizonyítványt hoztunk, előbb mindig Sanyika mutatta meg Apánknak a jeles értesítőjét,
Apu megsimogatta a fejét, és azt mondta: Mutasd meg Anyádnak, hadd örüljön.
Ezután jöttem én a hemzsegő hármasokkal. Apám megnézte, majd összekacsintva velem, Anyámra nézve ezt mondta: Ez az én fiam.
19 éves voltam, mikor Apám vett nekem egy oldalkocsis 600 as BMW-t. Ez akkor olyan nagy szám volt, hogy ha az utcán állt, a csodálkozók körbe állták.
Én imádtam a motoromat, és mindenféle trükköt tudtam vele csinálni, többek között, egy helyben megfordulni.
Egy alkalommal a Stefánia úton motoroztam és észrevettem,
hogy Apám egy vevőjével, egy nyitott sport autóval jön velem szemben.
Valamit akartam Apámnak mondani és ezért a motorral közvetlen mellettük helyben megfordultam és oda kiáltottam Apámnak.
A kocsi vezetője, egy idősebb úr majd frászt kapott és ijedten kérdezte Apámat felháborodva: Ki volt ez a marha?
Apám kihúzta magát,
hát a fiam felelte büszkén.
Már 24 éves öregfiú voltam, mikor is már nem tudtam tovább kibekkelni a hadsereget, behívtak nyári pót, pótkiképzésre.
Diósjenő mellett volt a hegyoldalban a sátortábor, tizenhétezer ember kapott nyári kiképzést. Én a törzsszázadhoz kerültem és aránylag könnyen viseltem az állatkínzást, szerencsémre ez csak két hónapig tartott.
Minden délelőtt legyalogoltunk a hegyoldalról a síkságra, ahol is különböző kiképzéseket kaptunk.
Volt rádiós kiképzés is. Megkérdeztem a kiképző Őrmestert, hogy mi az a frekvencia, hát az egy rádió alkatrész kaptam a megnyugtató választ.
Délre vége volt a kiképzésnek és a tűző napon puskánkat cipelve gyalogoltunk fel a hegyre, a vége felé már tántorogva.
Ha az Őrmester még egy kicsit rá akart tenni a jólétünkre bekiabálta: Nóta!
Ez úgy indult, hogy egy előénekes elénekelte az első sort,
majd a többi folytatta.
Hogyhogy nem az egyik elő énekes én lettem, mert volt még erőm, egy sort egyedül elénekelni.
Tehát az Őrmester rám nézett és humoránál lévén, azt mondta:
Jonatán dobj be egy nótát.
Így lettem a seregben Jonatán és a volt katonatársaim még mindig így szólítanak, ha véletlenül találkozunk.
1955-ben enyhült a Rákosi rendszer szorítása.
Meguntam a szövetkezetben lévő kizsákmányolásomat és kisipart váltottam.
Először egy albérletben dolgoztam, majd sikerült egy saját üzlet helységet bérelnem.
A legegyszerűbb segítség részemre az volt, ha ipari tanulók nevelését vállaltam.
Így lettem: Főnök úr. Mivel akkoriban még nyolc általánossal lehetett jelentkezni a szakmára, általában 14-15 éves fiúkák jelentkeztek. Ez a korosztály megadta nekem a tiszteletet és Főnök Úrnak szólított.
Később a szakma fejlődése hozta magával, hogy csak érettségizett fiatalokat vettek fel az ipari tanuló iskolába.
Ezek a nagy fiúk már nem uraztak, hanem simán Főnöknek neveztek
Legnagyobb sikeremet evvel a névvel a Műjégpályán szereztem.
Volt egy mokány kis tanulóm: Mazán Karcsi.
16 éves volt és valahol Cinkotán lakott, mindennap Hévvel érkezett a Keletibe. Szép időben felpattant Panni robogójára és 30 km.-es szédítő sebességgel, be-motorozott.
Jól megvoltunk egymással, Karcsi szorgalmas gyerek volt és nagy tisztelettel viselkedett.
Egy decemberi Szombat délután elővettem a saját magam által fabrikált hoki-csukámat, amely egy kimustrált sí cipőre saját kezűleg felcsavarozott korcsolyával rendelkezett.
Kivágtattam a Műjégpályára és a meglepően jó korcsolyával, belevegyültem a tömegbe.
Magam is meglepődtem, hogy bár évek óta nem volt korcsolya a lábamon, mégis milyen jól és gyorsan tudok a saját gyártmányú korival haladni.
Egyszer csak a hátam mögül egy fiatal hang szólalt meg, így kiáltva: Főnök Úr! Főnök úr! várjon meg.
Hát a kis Mazán gyerekem volt,
aki mögöttem csetlett, botlott a jégen.
Sokan meglepődve kapták fel fejüket erre a jégpályán szokatlan megszólításra, és ha ismét arra siklottam, többen rám szóltak:
hova, hova Főnök Úr?
Életem egy részét a teniszpályán töltöttem és bátran állíthatom, hogy eddig töretlen egészségemet, ennek a kiváló sportnak köszönhetem.
Almásy nevem után a teniszpályán veterán koromban csak Gróf-nak neveztek, de sajnos ehhez a címhez semmiféle birtok vagy uradalom nem tartozik.
Viszont, mint örökség az Almásy név nagyon értékes volt.
Mikor újra kezdtem önállóan dolgozni, mindenki boldogan kérdezte, hogy ugye ez a Thököly úti Almásy villamossági üzlet utódlása.
Már negyven felett jártam, mikor neveim száma egy újabbal gyarapodott, ugyanis Papa lettem.
Talán ez a legkedvesebb számomra, mert ez a név nagyon sok örömöt szerzett nekem, ebadta kölyköm által.
Sajnos az idő rohan és mivel a fiam jóvoltából,
egy valódi Almásy Gyula is van a családban,
most már papíron is, nekem ismét új nevem lett.
Feleségem nagy örömére én vagyok az „Öreg Gyula „
Nem tudom, mit hoz még a jövő, de ez a név úgy tűnik, véglegesnek látszik.
Utóirat: Ezt már öt évvel később írom.
Mivel névrokon kisfiam a házasság hímes mezejére lépett, elképzelhető és én nagyon szeretném, hogy megérjem és kiérdemeljem a „ Nagypapa” megtisztelő címet
.
Utóirat kettő: Sikerült !!!
Kislány unokám született. DORKA 3.55 kg.
Jövőre veszek Neki egy teniszütőt.
Utóirat három: Unokám már két és féléves és nekem megint új nevem van.
DORKA szerint én vagyok a :NAAPI.
Még egy utóirat: 2009 március 27. én megérkezett,
soha ki nem találod nevű: NIMRÓD unokám,
és így már kétszeres nagyapa vagyok.
Az Almásy név a fiú csemete jóvoltából folytatódik.
Amikor ezt írom 5 hónapos és gyönyörű / tiszta nagyapja/
2009. augusztus. |
