Az éjszaka csöndes, sötét,
és feketén átölel az éj.
Felhõk tornyosulnak,
nincsenek csillagok.
Sötétben sétálok,
Az árny is elfogyott.
A vigasztaló éjszaka
puhán, lágyan átölel.
Megérti vágyam, s vigasznak
boldog emlék képekkel felel.
De azt suttogja,..
-reményed nem más,
mint csalóka délibáb.
Nem értheti szived szavát,
Lelke már nem õriz csodát!
Nem õrzi csókodnak izét,
két karod forró ölelését,
tested ringató vágyát,
nem veled akarja megosztani
szerelmét, és az ágyát....
És suttog az éjszaka tovább..
kiméletlen kegyetlen szava,...
- Te magad olvastad javaslatát,
"....a türelem, várakozás,
hozhat változást gondolom.
Ne gyötörd magad, ha kérhetem..".
Segélykiáltásod észrevette, de
de azt hogy gyötör a fájdalom
nem is érdekelte, mert fontosabb
a férfiúi büszkesége.......
Hogy nõi büszkeséged letapostad,
hisz sirva könyörögve kérted
Nem birom nélküled, ..hiányzol
szeretlek....nem számit semmit!
És az éjszaka csak mondja tovább,...
Jõjj már Hajnal, ne halljam szavát,
Titeket kérlek égiek,vigyázzatok Reá
Erénye, s nem bûne hogy nem szeret,
engem lassan õl a bánat, ez jár nekem
mégis boldogság kimondani, szeretem. |
|
