Mezei Katalin: Évek szakadéka
Emlékszel még arra a régi nyárra
a Balaton partján, Szabadi-Sóstón?
Olyan kicsik voltunk mindketten, talán
hatodikban,vagy hetedikben volt, én
addig sosem vettelek észre, onnan
kezdve meg sokáig nem tudtam másra
figyelni, aztán megint nem gondoltam rád,
míg utánam nem jöttél a gimibe.
Nekünk a Corvin-köz nem régvolt harcról
szólt, csak a mozi bástyájáról, mindig
ott csókolóztunk, ha besötétedett,
egyszer a barátnõmet küldtem oda
magam helyett, nem voltam elég bátor,
hogy egészen szeresselek, különben
is, nyolcra nekem otthon kellett lennem,
az apu nagyon szigorú volt, féltett,
világosban meg röstelltem magamat,
az Eszter sokkal bátrabb volt, és többet
nem találkoztunk, azt sem tudtam, mi lett
veled,csak néha láttalak az utcán,
mindig egyedül voltál és mindig
örültél nekem. Most mégis félek, hogy
késõ, nem tudjuk átlépni az évek
szakadékát, amibe belehulltak
az emlékek, a csókok, és a bástyák.
Engedj most ideülnöm, és kérlek nézz
rám: látnom kell a szemedben, hogy mégsem
haragszol a tizenhat évemért, a
gyávaságomért, és azért sem, hogy én
egészséges maradtam, mikor téged
végleg megbénított a paralízis. |
|
