Kék bolygó halad útján, nem siet, de nem is lassít,
A természet tudja a dolgát, s eszerint cselekszik.
Napok telnek monoton egyforma ismétléssel,
De bölcsen megtervezett sok-sok apró lépéssel.
Évmilliók teltek, - tökéletes harmóniában,
Világmindenségben lebegõ, kék bolygó csodában.
A temérdek idõ megalkotá porszemnyi világát,
Ezernyi élõlénynek életet adó varázslatos csodáját.
E csodában az állatok egymásra utalva éltek,
Csak egy élõ volt ki kevesellte a tökéletességet.
Az ember volt, ki e csodát durván megbolygatta,
Mindent a saját kényelmének alávetve, átalakította.
Tékozolva szétszórta, kék bolygó minden kincsét,
S felfalta évmilliók munkájának a gyümölcsét.
De vajon, honnan vette ehhez a bátorságot?
Miért gondolta, hogy õ lehet, ki Istent utánoz?
Be kell ezt fejezni végre, amíg nem késõ!
Figyelni kell arra, milyen lesz majd a jövendõ.
Évmilliókig itt kell élnünk, nem mindegy hát,
Megtartjuk e csodát, vagy pusztulás vár ránk.
Tékozló ember, egy percre állj meg, és jól figyelj,
Természet kincseit óvd meg, hiszen érezned kell.
Amit teszel, azzal a kék bolygó lesz eltékozolva,
Ne akard, hogy unokáinknak, ne legyen otthona.
|
|