Nógrádi hegytetõn,
Egykoron büszke vár,
Mára ledõlt falak,
Néma romhalmaz áll.
Véres történelem,
Egy apró részlete.
Szondy, hõs vitézinek,
Szomorú nyughelye.
Hatalmas sereggel,
Midõn jött az ellen,
Maréknyi a várvédõ,
De nem hátrált egy sem.
Harcoltak végsõkig,
Utolsó csepp vérig,
S inkább meghaltak,
De kitartottak végig.
Négy hosszú nap volt,
Reménytelenségben.
Százszoros túlerõ,
S kegyelem nincsen.
Midõn a vár elesett,
A gyõztesek serege.
Méltón tisztelegve,
Vitézinket temette.
Szondy várkapitányt,
A nagy budai pasa,
Tenkezével helyezte,
Végsõ nyugalomra.
Mementóul a hegytetõn,
Ledõlt romos falak.
Komor nyugalommal,
Õrzik a titkukat.
Szondy sírhelyénél,
Elidõzöm csendben.
S vitéz tette elõtt,
Fõhajtással tisztelgem.
|
|
