| Küzdőtér |
|
|
|
| Captnemo - Kovács Daniela (vorosliliom): Haza szeretnék menni! |
|
|
|
|
Előadó: Captnemo
Album: vegyes
Szerző, cím: Kovács Daniela (vorosliliom): Haza szeretnék menni!
Meghallgatva: 1818
Beküldte: Captnemo
|
Kovács Daniela: Haza szeretnék menni!
Négy éve gyötör ez az embertelen honvágy,
azóta csak egyetlen keringõ zuhanás van lelkem helyén.
Szeretnék újra összekuporodni
illatos, lágy és meleg ölelésedben,
kisgyermekként hozzád bújva
hallgatni szíved két dobbanása közt
megbúvó bölcs, fehér csöndet.
Úgy fáj a világ nélküled, Apa!
Nem tudok több látomást,
több drága eszmét igézni magamnak,
valóságos hangod színére volna szükségem ahhoz,
hogy emberré lelkesülhessek újra.
Haza szeretnék menni! - mormolom
beteg vággyal magamban,
de csak a nagyra dagadt,
keserû könnycsepp csurgat egy elkésett,
utolsó csókot az érted átvirrasztott,
fájdalmas éjjelek vigasztaló béreként,
mielõtt ajkam szegletén lelné meg
szomorú és értelmetlen halálát.
Ma együtt-érzõn simogat érdes tenyerével a szél,
és szelíd nyugalma,
lánghajam hosszú fürtjeivel játszik
úgy, mint ahogy ujjaid játszottak valaha rég
Október öt... sorsom naptárában
örökkön, rõt betûkkel rikácsoló nap ez,
melyben a halál által vert síneken
örök sötétbe siklott kettõnk sorsa...
Ma újra koszorúba fûzöm minden fájdalmam,
és miközben a keresztre feszített
tegnapok közt sétálok,
figyelem, amint a hazug-arcú idõ,
fáradtan dõl sírod éles sarkaira...
Istenem, már négy éve fonja át
jóságos szívedet ez a csönd!
Hányszor álltam itt árván
ez alatt a négy év alatt,
hányszor szívtam itt magamba
a szörnyû elmúlás szagát!
Hányszor verejtékezett ki homlokomon
az embertelen reménységem,
és hányszor foszlott szét újra meg újra
kongó-falú, Téged visszakönyörgõ szavam!
Te pedig némán figyelted
szívem egyre fullasztóbb zuhanását...
Neked is nehéz volt ez a négy év, ugye Apa?
Téged is elfogott a kétségbeesés reszketése,
amikor láttad, hogy itt,
sírod szomorú árnyékában hûlnek ki rendre
egykoron vidáman kidalolt, gyermeteg vágyaim...
a bennem, rajban tóduló emlékek
elvegyülnek a száz titokkal terhes, temetõi csönddel.
Megcsobbanó, híg sárban gázoló gondolataim,
a múlt rút romjai közt botorkálnak Téged keresve,
s egyszer csak szívükhöz nyúlnak tétova kézzel...
Hisz itthon vagyok! Sírod árnyölében
mindig menedéket találok a balsorsú,
nehéz-sejtelmû, zord világ elõl.
Itthon vagyok! - hallik messzirõl,
a távolban sorakozó rõt-rügyû, bús-szavú fák felõl
kiáltásom visszhangja.
Tiszavirágú örömömet a zivatar zaja kergeti szét...
Hiányzol Apa! Fájdalmas ûröd zokog szüntelen
a lelkem mélyén tátongó, sûrûsödõ sötétségben,
és így marad ez mindaddig,
amíg lelkem föl nem ér a csillagok zord,
nyirkos tüzeihez, hol két kitárt karod vár rám.
Akkor, majd újra otthon leszek! |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
