Kun Magdolna: Mesélj Mama
Ugye Mama odaát is színesek a fények,
és a naplementék is ugyanolyanok,
nincs különös változás a forró nyári éjben,
a tél is ugyanaz a hideg, megszokott.
Ugye átölel esténként két puha gyermekkar,
s van, ki jó éjt kíván, mikor lámpás gyúl az égen,
s van, ki féltõ mozdulattal lágyan betakar,
mikor felhõ-paplanod csillagokba vész el.
Ugye nem lepik el arcod kóbor kicsi könnyek,
csak édes mosoly szalad végig ajkadon,
és nem sírsz értem a mennyországban többet,
mint itt ahol, te voltál az õrzõangyalom.
Ugye meg fogsz várni, ha késõn érkezem is,
és nem veszik helyem más gyermekszívek,
mert van úgy, hogy az álmom késõbb ébredezik,
mint ahogy lelkem szeli át a végtelen eget.
Ugye Mama, meg van még piros pántlikám,
mit göndör fürtjeimen át-át kötöttél,
s megvan még halványkék, szép selyemruhám,
mibe egy ici-pici szívet belehímeztél.
Mama, édes Mama, mesélj hát nekem,
varázsold bûvössé magányéletem.
Mindaddig, míg egy alkonyati napon,
felgyorsult lépteimmel
meg nem érkezem. |
|