Kun Magdolna
Kismadár
Késõ õszre jár - már hó-szemcsés a táj-
a rozsdás avar alatt egy fagyott kismadár.
Vértõl ázott tollain zúzmaracsepp remeg,
mit a szél-hordott falevél maga alá temet.
Volt-e álmod, nyári álmod, halott kismadár,
repültél-e vadvíz felett, mint a gyors sirály,
vagy magányosan szálltál a felhõk tetején,
mikor szárnyaidra zuhant a csillagtalan éj.
Most könnyû tested lebegését sírja-e a párod,
visszavár-e fészkedbe, ami könnytõl ázott,
vagy feledésre ítéltettél, annak is, ki szeretett,
kiért talán feláldoztad önmagad, s az életed.
Van az úgy kismadár, hogy minden elveszik,
ami régvolt, ami szép volt, elenyésztetik,
s nem marad más hátra, csak néhány toll darab,
ami történetbe karcolja fagyhalálodat.
|
|
