| Ambrusa - Ambrus Attila Jozsef, Útkeresés (Taoista szilánk) |
|
|
|
|
Előadó: Ambrusa
Album: Prózai művek
Szerző, cím: Ambrus Attila Jozsef, Útkeresés (Taoista szilánk)
Meghallgatva: 4686
Beküldte: ambrusa
|
Zene: Glendalough (Mystic Ireland) 1999
Az öregember ott ült a fa alatt, lehunyt szemmel. Az ifjú sokáig
figyelte, de az nem mozdult. Úgy tûnt, mintha az öreg aludna, nem mozdította
meg tagjait, ült mozdulatlanul.
Az ifjú kíváncsian figyelte, majd kis idõ elteltével lassan,
bizonytalanul megindult a fa felé. Hosszasan nézte az öreget, majd leült
mellé. Az idõs ember még mindig nem mozdult. A fiú zavartan tekingetett
körbe, de senkit sem látott a közelben. Ahogy vette a levegõt, egyre jobban
érezte, hogyan nyugszik meg a lelke. Oda-oda pillantott az ismeretlen
emberre, de az mintha tudomást sem vett volna róla, ült nyugodtan lehunyt
szemmel mozdulatlanul.
A fiú megpróbálta utánozni az öreget, ugyanolyan testtartást vett föl,
mint õ, ugyanúgy engedte le a kezeit, lazán a teste mellé. Kissé szokatlan
volt neki az ülésnek ez a formája, kis idõ múltával azonban már észre sem
vette, hogy a kissé görnyedt testtartást a kissé leengedett fejtartással jól
ellensúlyozta. Lassan-lassan lecsukódtak a szemei. Elõször úgy érezte, hogy
azonnal el fog aludni, szemhéjai mázsás súlyként nehezedtek szemeire, néha
még kinyitotta szemeit, hogy körbetekintsen, de a mellette ülõ mozdulatlan
ember nyugalma átáradt belé, ezért hagyta, hogy az idõ elragadja. Szemeit
ezekután már nem is próbálta kinyitni. Hallása lassan eltompult. A zajok
egyre messzebbrõl áradtak felé. A távoli morajok egyre halkabbá váltak,
majd lassan megszüntek. Néma csönd vette körül a fiút.
Ketten ültek ott a fa alatt, lehunyt szemmel. Nem mozdultak. Úgy tûnt
mintha aludnának, nem mozdították meg tagjaikat, ültek mozdulatlanul.
- Már vártalak - szólalt meg egy hang.
Az ifjú nem lepõdött meg. Nyugalom szállt a lelkébe.
- Tudtam, hogy ide kell jönnöm... - válaszolta a fiú. - Tudom, hogy
sokan elindulnak, de csak kevesen indulnak el ténylegesen, én szeretném, ha
segítenél nekem...
- Sajnos én nem segíthetek, az utat magadnak kell megtalálnod, és
magadnak kell rajta elindulnod... én magam is csak egy utazó vagyok -
válaszolt az öreg.
- De te sok mindenre megtaníthatsz, hogy az utam könnyebben bejárjam...
- Nem, nem... Tévedsz, ha azt hiszed, hogy én messzebb járok... hiszen én
a magam útját járom... Lehet, hogy te az elsõ lépéseddel messzebb jutsz, mint
ahová én valaha is érhetnék.
- Jó, értem... de akkor hadd kérdezzelek, olyan dolgokról, amiket
fontosnak érzek! - próbálkozott a fiú újra.
- Ha kérdéseidre kérdéssel felelek, rájössz-e, hogy minden kérdéseddel
még több kérdést segítesz világra?
- Lehet... de a kérdésekre adott választ fontosnak tartom, hiszen tanulni
lehet belõle!
- Ha a kérdések válaszai hamisak, akkor a tanulás milyen irányú? -
kérdezte az öreg.
- Próbálsz zavarba hozni... ugye?
- Nem. Csak szeretném, ha belátnád, hogy a jól feltett kérdés maga a
válasz.
- Te nagyon bölcs vagy... - jelentette ki a fiú.
- Ugyan... ha így gondolod, akkor hiába jöttél ide. Szerinted az a bölcs,
aki minden kérdésre azt a választ adja, amit elvárnak tõle. Ha te valamely
válaszomra bólintasz és azt mondod... igen, ezt akartam hallani..., akkor
a kérdésre már te is tudtad a választ, tehát te ugyanolyan bölcs vagy, mint
én. Ha azt hiszed, hogy én vagyok a bölcs, akkor te szamár vagy. S mivel én
ugyanolyan bölcsnek tartalak, mint magamat, én is szamár vagyok.
- Teljesen kiforgatod a szavaimat... - fintorgott az ifjú.
- Nem... Csak elmélkedtem azokon a kérdéseken, amiket feltettél nekem. A
kérdéseid segítenek nekem abban, hogy rájöjjek, mennyi mindent kell még
megtanulnom...
- Neked? - képedt el a fiú.
- Igen... Hiszen a kérdésekre nincsen megfelelõ válasz. S ha azt hinném,
hogy én tudom a választ, akkor az azt jelentené, hogy semmit sem értettem
meg abból, amit elmondtam az elõbb. Tehát újra az út elejére térnék. Ezért
nem segíthetek neked... Az utadat magadnak kell végigjárnod. |
|
|
|
|
|
|
|
|
