Fullextra.hu - a vándor s az útitárs egy csillag alatt

megöregedtem, buksi fejembõl nem is lehet már jópofa ikon hiába vacogok: vérem úgyse kékül s reggeli madár a bazsalikom bárányfelhõktõl lopok zenéket parti tornyoktól mondanivalót zivatar tesz seggem alá széket s villám forrasztja torkomra a szót és amikor így öregen szépen eltalálok egy fülbemászó dalt cimboráim énekébõl érzem elkerült a múzsa s messze a part megöregedtél ágaid csontos roppanása messzeföldre elszáll koronád lehullt s már nem is fontos kétség többé nincs; tán meg is haltál zavaros véred folyók fenekén ismeretlen föld felé úszik már egy haszontalan tekergõ lettél hajnalokat legelõ vén szamár s most mikor hangosan üt az órád hogy végre te is lehetsz valaki már csak egy végsõ ítélet vár rád de nincs többé füled meghallani megöregedtünk játékunk megállt leülnénk már de csak állni tudunk magunkét fújjuk mint egy wales-i bárd csendek mélyébõl szól gyengéd dalunk mindenünk megvolt szerelmünk földünk vesszõnk és pontunk már az éneken szabadon szólott a dalunk nékünk szabadon mindig de parancsra nem és elhallgattunk amikor kellett mert úgy-e nem mindig szól a madár most beborítunk földet és mennyet hogy sírni szabad-e, szabad-e már? Ajánlás: hercegem meghívlak jõjj ibolyát szedni örök tavasz rûgyez léptünk elé sokat nehogy megzavarja az útunkat semmi s gyanútlanul mi se zavarjunk másokat 2005. április 4., Oronó