Fullextra.hu - Mindent vagy semmit...14.

14. Másnap a lányok ismét viszonylag korán keltek, hogy el ne késsenek a „munkahelyükről”. Megkezdték második napjukat, ami talán még érdekesebb volt, mint az első. A fotóst már ismerősükként köszöntötték, és ő is úgy viselkedett velük, mintha ki tudja milyen régóta ismernék egymást. Ma a sminkesek új színeket próbáltak ki rajtuk, aztán kaptak ruhákat, hogy abban is próbáljanak természetesen viselkedni. Egy párszor átöltöztek, aztán elmentek ebédelni. Az ebédlőben futottak össze „főnökükkel”, aki odahívta őket az asztalához. Tájékoztatta őket, hogy a harmadik napjukat a szabadban fogják tölteni. – Megnézzük, hogyan alakulnak a képek természetes fényben. Megkérlek, hogy ha csak lehet, rövidnadrágban, vagy rövid szoknyában gyertek, és valami kényelmes pólóban, cipőben. Valószínűleg ismét öltözködnötök kell. Ildikó is kimegy veletek, viszi a ruhákat. Ja, és még egy-két fontos dolog: egyáltalán ne sminkeljetek otthon! És sajnos az ebédetekről holnap nektek kell gondoskodni. A lányok beleegyeztek, és már előre izgultak a másnap miatt. – A képek csak holnap este lesznek készen. Azt javaslom, hétfőn délelőtt gyertek be az irodába, és megbeszéljük, hogyan tovább. Rendben? Folytatták az étkezést, és a főnök otthagyta őket. – Szerinted felvesznek véglegesen? – kérdezte Éva barátnőjétől. – Téged biztosan. Engem nem nagyon érdekel. Ha felvesznek, akkor a nyár végéig dolgozom, de utána semmiképp. Pénzkeresetnek nem rossz, de az sem vág hanyatt, ha hétfőn kezembe adják a képeket, hogy nem vagyok erre a munkára alkalmas. Te hogy állsz ezzel? Fölösleges volt megkérdeznie. Éva csillogó tekintete mindent elárult. – Én beleszerettem ebbe a munkába. Nagy csalódás lenne, ha elküldenének a fenébe. – Akkor szorítok neked, hogy sikerüljön! De most gyere, dolgozzuk le a mai napunkat is! Délután Éva sürgette Szilvit, hogy siessenek már haza, mert Miki hívását várja. Előbb azonban gyorsan elmentek megnézni a moziműsort. Amikor hazaértek, Éva a telefon mellé telepedett. Hamarosan bekövetkezett, amit annyira várt: megcsörrent a készülék, és Szilvi mosolyogva adta át neki a kagylót. – Na, mi újság, ma sem vagy fáradt? – kezdte Miki. – Nem. – mosolygott Éva. – Na és mi a helyzet a holnap estével? Megnézted, mit adnak a moziban? – Igen. Horrort vagy vígjátékot szeretnél nézni? – Nekem mindkettő jó. A horror azért tetszene, mert akkor szorosan hozzámbújnál a félelemtől, a vígjáték pedig azért, mert egyfolytában nevetni látnálak. – Nyomós érvek. – gúnyolódott a lány. – Tudsz dönteni? – Most nem is akarok. Majd holnap odamegyünk, és meglátjuk. Apám kölcsönadta a kocsit. – Oké. Mikor találkozunk? – Öt perc múlva? Éva kacagott. – Nem ma, holnap. – Ma nem? Öt perc múlva nálad tudnék lenni. Hiányzol. – Te is nekem. De arról volt szó, hogy ma nem találkozunk, hogy holnap ne legyünk fáradtak. – Na és? Hallotta valaki, hogy miről beszéltünk tegnap? Különben sem tudok aludni, ha nem látlak előtte. Na, ráérsz most? – Ráérek, de adj egy félórát, hogy megvacsorázzak. Gondolom, te is most értél haza a melóból. – Igen. Rendben, siessünk vacsorázni, aztán fél óra múlva ott vagyok. Desszertként mehetnénk fagyizni egyet. Na, igyekezz, óra indul! – Oké. Szia! Gyorsan berohant Szilvihez a konyhába, és mesélte, hogy ma is randira siet. Szilvi éppen virslit főzött. – Ti aztán gyorsra vettétek a tempót! Nem bírjátok ki egymás nélkül már egy napig sem? – Majd meglátod, hogy veled is így lesz, csak ejtsétek meg azt a bizonyos éjszakát! Szilvi elpirult. Éva azonban nem hagyta békén. – Te mondtad, hogy minket ez köt össze! Pénteken valahová küldd el a szüleidet, és máris tiétek a pálya! Nagyot nevetett Szilvi döbbent arcán. Kacsintott, aztán megkérdezte: – Tudunk öt perc múlva kajálni? Sietek! – Ha megterítesz, hamarabb készen leszünk! Éva az izgalomtól alig tudott enni pár falatot. Elpakolt maga után az asztalon, aztán berobogott a fürdőszobába, megfésülködött, és akkor csöngettek. Felkapta a táskáját, és beköszönt Szilvinek a konyhába, aki máris egyedül érezte magát barátnője nélkül. – Kinyitom, valószínűleg Miki lesz. Szia, majd jövök. Kitárta az ajtót, és Miki nyakába ugrott. Megcsókolták egymást, aztán motorra pattantak. Megálltak a fagyizó előtt, leparkoltak, aztán beálltak a sorba. – Kelyhet kérjünk, vagy tölcsérest? Éva megrántotta a vállát. – Fogalmam sincs. – Tetszik, hogy ilyen határozott vagy. – Legyen kehely! Abba több gombóc fagyi fér. Kiválasztották az ízeket. Miki csodálkozott, hogy Éva nem állt meg öt gombócig. – Hé, neked nem kéne vigyáznod az alakodra, most, hogy fotózásra jársz? – kérdezte, miközben leültek kinn a teraszon. – Gondolod, hogy holnap délelőtt látszódni fog? – Éva ugyan nem esett kétségbe, de tényleg jobb lett volna kevesebb fagyit választania. – Na jó, majd végzünk egy kis testmozgást, hogy ne látszódjon! – kacsintott rá a fiú. – Már megint haza akarsz cipelni magaddal? – Amikor csak tehetem! Zavar? – Elég hülyén jön ki, hogy felmegyek hozzátok… – Évának látványosan bepirosodott az arca – … azért. Miki nevetve megfogta a kezét. – Mondtam már, milyen szép vagy, amikor elpirulsz? – Egy párszor említetted. Mindig zavarba hozol! Most már tudom, hogy direkt csinálod. Eddig csak sejtettem. Sunyi dög! – Akarsz még valami mást is fagyin kívül? – Igen, de most mondtad, hogy azt nálatok kapom meg. Éva gyorsan visszavitte az üres kelyheket, aztán visszamásztak a motorra, és meg sem álltak Mikiék házáig. Nincs más hátra, vagy bedől Miki humorának, vagy örökké tűzpiros arccal mászkál. Hátulról mentek be, hogy elsőre ne kelljen a szülőkkel összefutniuk. Maguk akartak lenni, lehetőleg társaság nélkül. Bezárták az ajtót, és a lámpafényt is minimálisra állították. Nem kell mindenkinek tudnia, hogy ők itthon vannak. Majd később kimennek a családhoz is. Úgy félóra múlva erre sor is került. – Éhes vagy? – Nem. Már nem. Vagyis… Miki felnevetett. Éva elpirult. – A fenébe, már megint zavarba hoztál! – tört ki mérgesen. – Én aztán nem! Te mondtad ki. - De azért kinevette. Határozottan tetszett neki, hogy Éva gyakran elpirul. Pedig első este mekkora szája volt! De neki is van ám gyenge pontja! Miki anyukája rájukcsodálkozott, amikor meglátta őket. – Hát ti itthon lapultatok? Nem hallottam, mikor jöttetek. – kitalálta, hogy hátul osontak be. Felajánlotta Évának, hogy vacsorázzon náluk, de a lány kedvesen visszautasította. Vissza kellett már mennie. – Ha van kedved, idesétálhatsz holnap. – ajánlotta Miki. – Megvárhatnál, amíg melóból hazajövök. – Lesz itthon valaki, aki beenged? – Zsuzsi, ha éppen nem a barátnőivel csavarog valahol. – Oké, akkor délután megvárlak. – Holnap este viszont itt alszol, ne felejtsd el! – El lehet ezt felejteni? Hozzak valamit? – Szerintem fölösleges. A kis macidat otthon hagyhatod. – Nincs is macim! – Hát akkor mivel alszol? – Általában kispárnával. Mi kell még szerinted az alváshoz? – Nekem te. Na, gyere, hazaviszlek a kispárnádhoz! Ma még megengedem, hogy vele aludj! Éva elbúcsúzott Miki mosolygó anyukájától, aztán visszamentek Szilviékhez. – Már alig várom a holnap estét. – sóvárgott Miki. És nem hazudott. Minden percet Évával akart tölteni. – Muszáj moziba mennünk? - próbált hízelegni. De nem járt sikerrel. – Te találtad ki! – nevetett rajta Éva. – Ráadásul megígértem, hogy elmegyünk. - látványosan morgolódni kezdett, a lány viszont a szemébe nevetett és csitította. – De utána az egész éjszaka a miénk. És a szombat is, és a szombat éjszaka is. – Helyes. Majd jól kihasználjuk! Éva tanakodott, hogy az örökösen sunyi arckifejezést és az örökös szurkálódást hogyan tudná megszüntetni Mikinél. Aztán rájött, hogy igazából úgy jó, ahogy van. Legalább nem unalmas vele járni…