Fullextra.hu - Vigyél magaddal!

Álmodom hajnalokkal, a feltörekvõ fénnyel, áruló angyalokkal suhan szerte az éjjel. Táncoló rõt gyertyaláng holt árnyékba menekül, mint taglózott fény-husáng, bántóan felém repül. Örök húsmécses lángja, egyre jobban, és jobban, mint feldühödött máglya, izzó haragra lobban. Kenyerem az éhes szó, ha lábad elé térve, ami nem kimondható, koldulom tõled félve. Légy nekem csak önmagad, szeress százszor még jobban! Kezünkhöz így vér tapad, ha létünk majd ellobban. Kenyerem a remény szó, kérlek, ne hagyj éheznem… Mondd hát, mi kimondható! Akard hát, hogy létezzem! Éveink úgy elszállnak, mint madár sebes repte. Állj meg most a vágynak, egy emberöltõ percre! Álmodom angyalokkal, fejükön bús szemfénnyel, glóriát hordozókkal múlik tova az éjjel. S mikor jõ a hûs hajnal, lebbentve az éj leplét, földbe ültetett maggal nézek az égre fel s szét. Mikor földléptem, s szívem utoljára megdobban, szerelmünkhöz hû-híven, ölelj vadul, még jobban! Szemed az én látásom! Szavaddal kellene hálnom! Kezeddel most kiásom eltemetett vágyálmom: Hagyd már végre, hogy testünk örökre egybeforrjon! Buja angyalok legyünk mennyei Bacchus toron! Fogd meg esdeklõ kezem! Küzdjünk az élet-haddal! Együtt legyünk túl ezen, kérlek, vigyél magaddal.