Mesebeli, hatalmas főgonosz
pokolra való hitvány fát gondoz.
Vigyáz rá sötét tündércsődület,
míg gyümölcsöt terem a gyűlölet.

Ma erről szólnak a felnőtt mesék,
s a média is ezt szórja feléd,
hogy fogadd el, mert ez a valóság
- mondják: mindent belep a mocsokság.

Hát hol vannak közülünk a középszerű jók?
A mindennapi, fásult gondokkal kínlódók?
Kiket a hazug remények nem csábítanak,
és gonoszról szőtt fals mesék sem ámítanak.

Az ő meséikben a jólelkűek győznek,
és a koldusszegény emberek vízzel főznek,
a királylányt elveszi a legkisebb fiú,
s a mostoha elbukik, ha komisz és hiú.

Az egyfejű sárkányban óvatos az erő,
a rókával szemben az ügyes nyúl a nyerő.
Csókéhség lesz úrrá a varangyos békákon,
s jól megkapja jussát a fondorgó álrokon.

Én is itt, e világban, közöttetek élek,
de szeretem, ha a mesék mesésen szépek.
Ha a filmekben nem tocsognak térdig vérben,
s a képernyőről sem csorog könny órabérben.

Ha a gonoszt nem kell, hogy folyton megsajnáljam,
hisz az anyja meghalt rég – gyermekágyi lázban,
az apja bizony verte, de már az is megholt,
s ő azért zsarol, mert ily' rút gyermekkora volt.

Milyen könnyű túllépni hibáinknak súlyán,
s a rossz sorsot okolni, érveink elfogytán,
minden másra ráfogni, életünk, ha borul,
s kimondott hazug szóhoz kötődni makacsul.

Mind felelősek vagyunk, ha gonosz a világ,
hisz vérfürdővé válhatnak a szelíd viták.
Hibáink ránk zuhannak, mikor nem is várjuk.
Az igazság örök – s mi hiába tagadjuk!