Fullextra.hu - Marietta álma

Kérdezted-e már éjjel gyermeked álmát?
Megsejtetted-e benne legféltettebb vágyát?
Virrasztottál-e vörös szemekkel kis feje mellett,
Hogy mélységében láthass egy kritálytiszta lelket?
Nem ismeri még úgy a világ folyását, mint te, tapasztalt felnőtt,
De mindennél érzékenyebben éli át,
Te tarts fölé ernyőt!
Ha beszakad az ég,fáradhatatlanul óvd a vésztől,
Hadd kapjon segélyt egy erős, jószándékú kéztől!
Meghálálja, hidd el, minden figyelmességed megtérül,
Ott maradsz szívében örökre emlékül!
S belegondoltál-e,álmában mit őriz egy védtelen árva,
Megrázkódva a nyomortól,sötétségbe zárva?
Senki nem vigyáz őrá, anyukája halott,
Maga után nem többet,egy fényképet hagyott
Hangja a kislány fülében még mindig eleven,
Szeretetet hoz,ahogy áttör a hegyeken,
A messzeségből érkezik, rezgése símogat,
Kitartásra biztat,erőket hívogat:
Marietta, bármi is történt, sosem vagy egyedül,
Szeretlek téged,bárhol is legyél,őrizz meg legbelül!
Értékes lány vagy és még kaphatsz egy új lelket,
Mellyel mindazt, mi megszakadt, újrakezdheted!

Marietta alszik, mielőtt lefekszik, a túlvilági arcra mindig ad egy csókot,
Utána magához öleli kedvenc mackóját, ki érte elhagyta a polcot
Nagylánnyá cseperedett, ám hű társával ma is megosztja fekhelyét,
Dédelgeti remegő karjában s tűnődve nézi fakó két szemét
Ő az egyetlen játéka, az új szülők, kik gondozásba vették, megfosztották szegényt a legapróbb örömtől,
Elzárták, majd eltüntették a kedves kis tárgyakat s az apa gonoszul csörömpöl
Nem, ő a nevelő, édesapját soha nem ismerhette meg,
Nem értelmezhette így a példás,férfias jellemet
Egy anyai szív oltalmában töltötte ifjú gyermekéveit,
Mielőtt saját bőrén érezte a gyűlölet körülményeit
Aznap este utoljára váltottak jóéjt puszit,
Többé nincs derűs karácsony,se húsvéti nyuszi
Másnap a szeretett személy hirtelen eltávozott,
A menny lakója lett s angyallá változott
Nevelőszülők vették gondozásuk alá új otthon és élmények reményével,
De már korán szembesült hősünk a viszonyok keménységével
Cirógatás,gyengéd szavak helyett kiabálás,gúnyos kacaj jutott osztályrészéül,
Idegen tartózkodás, munka veréssel keverve, minden dicséret nélkül
Leginkább a férfi mutatta meg gyalázatos, emberhez méltatlan oldalát,
Asszonya az orránál nem látott tovább, szemlélte azt, mi nem más, mint szolgaság
Pihenésre alkalma nem nyílt a kislánynak, de az ostornak sem, mely oly gyakran elcsattant a hátán
Ha az uraság talpra állt, vergődött szüntelen, megszállta a Sátán
Egyszer aztán elkövette a rémtettet, melyre nincs magyarázat,
Tizenhármat még be sem tölthette s magáévá tette ez a szőrnyű vadállat!
Fékezhetetlen tettvágy, vad, zavaros szenvedély tükröződött a tekintetében,
Megtörtént, hisz ki állította volna le egy közönyös világ gyáva lelkületében,
Hol a testet áruként kezelik, az ember rab, az ösztönök szolgálatában áll,
Hol nem ma szeretet világít, pusztán az eltipró erő darál!

Felfogtad-e valaha, mi is a gyerekkor?
Vajon csak felhőtlen jókedv, mi ragyog az aranytól?
Színes labdák, hosszú kirándulások ártatlanul fénylő szemekkel,
Szóra sem érdemes csínytevések és bocsánatkérések bűnbánó jelekkel?
Mindez viszonylagos, az dönt el mindent, hová születnek,
S a család nyugodt hátteret ad-e vagy teret a bűntettnek
Gyermekünk élete végéig cipeli a kapott törődést,csakúgy a pofont,
Mirajtunk áll, virágok nyílnak-e lelkében vagy ellepi a korom
Restek vagyunk-e szembeszállni a gonoszsággal, cinkosként viselkedünk-e,
Avagy fölállunk a karosszékből, harcba lépünk, egyesítve minden erőnket s győzünk?
Akárhová nézel, terjed a gyarlóság s tudod, a gyermeket nem szabad feláldozni ennek,
Védeni őket foggal, körömmel, őrködni felettük, így sok bajt megelőzünk!

Marietta alszik, az álmatlanság régebben annyiszor mellészegődött,
Ma éjszaka megtört a jég,nem zavarják őt a csillár s a redőnyök
Rémes látomások nem ijesztgetik, folytonos remegése megszűnt,
A mackó hirtelen életre kel s megszólal:innen el kell mennünk!
Ki végigkísérte mozdulatait, most elindul vele soha nem látott ösvényeken,
Mostantól együtt lesznek úrrá a pimasz gátakon, a gyatra örvényeken
Így szól az aranyos, brummogó hang:hajtsd fejedet nyugodtan ide, a vállamra
Testőröd leszek, amíg élek, az elfajzott lények soha nem bánthatnak!
A lány ámul, miközben már fenyvesek között járnak javában
Perzselő napfény, tikkasztó hőség:ennyit éreznek egyre előrébb a tájban
Ahogy éget a Nap, Marietta egyre biztosabb, teljesen megtisztul,
Egy másik ember lesz hamarosan, a kedve is felvidul
Picur állatkák követik őket s egy alig látható fonalat visznek,
Ők titkolóznak bár, de rendületlen hisznek
A kilóméterekkel törpülnek a fák, enyhül a meleg,
A láthatáron feltűnik néhány mosolygó gyerek
Hogy lehet erdőben ily hőség, óriási rejtély,
Nicsak, ezek tölgyek, hová jutunk, Felség?
Ah, ismét forróság, hisz odaát tűz lobog,
Imádat élteti,érte ezer gyermekszív dobog
Körbeállják, örömének zeng, lassan oldódnak fel, majd táncolni kezdenek,
Hívják Mariettát is:állj be közénk, a tűz hangjai érted is csengenek!
Egyszer csak megnyílnak a felhők, jaj, milyen ismerős női arc!
Hiszen ez édesanyám, csoda történt, Te vagy az tényleg, mit akarsz?
Marietta, kislányom,mondtam már egyszer, a mi utunk elválaszthatatlan,
Ezért higgyél mindig az igaz, anyai szavakban!
E tűz a gyerekek méltóságáért, védelméért s a tiszta erkölcsért ég,
Soha ki nem alszik, ki megszegi a törvényt,teljesen megég
Békésen fűti át testünk, számunkra nem veszélyes,viszont, ha ellenség támad, elharapódzik,
A gonosz szándékot kiirtja s a múlt vétkeiért is büszkén adózik
Lám, ilyen könyörtelen a szeretet lángja, de enélkül nincs értelme élni,
Ki jámbor és szelíd, körégyűlik, gonosztevőktől nem kell többé félni!

Mennydörgés.Beleremegnek az üvegek.Ennyi volt az álom
Még nem pirkad, zuhog az eső, a kislány így szól:nem bánom
Kinyitja az ajtót,csönben kisétál az útra, de isteni az eső!
Tisztítja a lelkét s fogadkozik:
Ma beszélni fogok, hozhat bármit a jövő!