Category: Vers Review Title: Nyárvégi elégia |
Mint ritka gyöngy, nézd, még fénylik a déli kékség -, augusztus van, nyárvég, de bennem őrlő a fájdalom, az elmúlásnak máris itt érzem – szívemen - ütését: fáj, s hallgatok. Mentségére nincsen mit mondanom. Nyaramnak már mintha csak távolból csendülne hangja, a hegy öle őket – hogy lehet?! – mégis anyásan befogadja, suttognak e hangok és nekem hat havi bánatot üzennek: hittem, enyémek, mégis könnyedén állnak ma hűtlennek; …mint minden más is - ha az ősz rám hűvöset kergetett, ha keserűn hajolt fölém az ég, és felitta éltető kedvemet. Én mindig májust és napfényt várok, rőtaranyba szőttet, - bárcsak tudnám, hogyan kell ittmaradásra bírnom őket? Jön az ősz… Leszek néma, bús árnyék, tetszhalottá válva, más férjének szeretője, örömben-bajban: távoli, hű társa; leszek sápatag, örökké nyarat-váró, csöndes, láthatatlan, s ha kérlelő szó születne számon: elvermelem magamban. Meglehet, tavasszal visszatérek én és visszatér az ének, ha életre kelve új rügybe serkennek a nagyhatalmú fák, de hangom addig halkabb, bús és két oktávval mélyebb, - s e fél éven át értem zúg a harang. Négy perccel tovább. Budapest, 2009. augusztus 14. |
This review comes from Fullextra.hu http://www.fullextra.hu The URL for this review is: http://www.fullextra.hu/modules.php?name=M_A_I&op=show&rid=3154 |