A nagy szívű

Meghalt Ady Endre, a szép. Január volt, este,
S odalett, jaj, az az éjfekete szemű teste.
Gyászban vagyunk még, már nemcsak, aki látta,
Csendben ment el tőlünk, magyarul halt a halálba.

Magyarok, munkások, a vén, makacs, kuruc halott.
Árván halt meg, árván itt, mint ti vagytok, magatok!
Ím oda lett e kenyér is, a magyar élet maga,
Mint földre ömlő vér, elfolyt, elfolyt minden szava!

És mostan, piszkos kis eszmék surrannak esztelen,
Mint csótányok rebbenek a fényektől nesztelen…
S a zöld remény, a külvárosi lakások falán,

Pusztán csak a nedves penésztől feszengő magány.
Hej Ady Endre, te szegény, nagy szívű, életű, álom…
Kérd meg az Istent, minket tovább, már ne alázzon!

Budapest 2004