Fullextra.hu - Juci és a zongora

Annának igaza van. Illene leszoknom arról, ha valaki csenget a
kapun, elkezdek meditálni, ki lehet az. Hátha nem engem keres,
fölöslegesen miért menjek ki? Az illetőnek pedig jogos elvárása,
hogy bebocsátást nyerjen. A meditálás kisebb fáradsággal jár,
mint a cselekvés. Ezen felül komoly az esély rá, hogy
főnökasszonyom, aki kevésbé vacilláló fajta, kimegy helyettem. A
minap, jól emlékszem rá, csütörtök délután tizennégy óra lett
volna perceken belül, mikor valaki hosszan nyomta meg a csengőt.
Meditálás, senkivel nem volt megbeszélve, hogy felkeres, ez csak
a vízóra leolvasó lehet. Nem kell sietnem, hiszen mindenhova
becsenget a környéken lévő házakba, és ahogy előbújnak az
érintettek, olyan sorrendben olvassa le az órákat. Mivel egyedül
voltam itthon, rávitt a kényszer a cselekvésre. Kimegyek,
egyúttal megnézem a postaládát is. Így viszont elő kell vennem a
másik kulcscsomót. Önkritikusan bevallva nem számoltam az idő
múlásával. Nyitom a teraszajtót. Váratlanul ért, hogy a kis
cérnahangú Juci rám köszönt.

- Hello, Miki bácsi!
- Szia, Zsebcirkáló! Hogy kerültél ide a teraszra?

- Csengettem neked, de annyira fúj a szél, jobbnak láttam
átmászni a kapun.
- Ötletes. Juci, nem köszönünk úgy a felnőtteknek, hogy hello.
Emellett többször kértelek, ne szólítsál bácsinak!

- Hisztis.
- Mindjárt leharapom a fülecskédet! Majd adok én neked hisztist!

- Múltkor azt mondtad, nem vagy Mikuli, most nem vagy bácsi?
Pedig Brigi is azt mondta, bácsi vagy és hazudsz.
- Gyere be, ne a meleg jöjjön ki utánunk a házból! Úgy látom, pár
dolgot meg kell beszélnünk.

- Hogy látod úgy, ha nem látsz?
- Így szokták mondani.

- A Kerekes is minden nap mondja, visszahozza otthonról a
radíromat, aztán hazudik. Nem hangzik az hülyén, hogyha Gyöngyi
néni apukájának hívlak?
- Egye fene, mivel azt mondod haverok vagyunk, ráadásul ha
megnősz feleségül jössz hozzám, megengedem, válasszál.
Szólíthatsz továbbra is Mikinek, de ha úgy gondolod, hívhatsz
Mikulinak!

- Király! Mikuli, megpuszilhatlak?
- Ha ragaszkodsz hozzá...

- Vili. Csak magas vagy. Hajoljál le!
- Tudod, hogy a múltkor összecsokiztál?

Ugyanis Rózsika adott neki egy tábla csokit, amit elmajszolt, és
azzal a csokis szájával puszilt meg. Nem figyeltem oda, hogy
előtte csokoládét termelt magába. Mikor Gyöngyi hazaért, első
mondata volt: "Látom, itt járt Juci, mert ott a képesfeleden a
lenyomata."

Felemeltem a törpét emberi magasságba, hogy összenyalakodjunk.
Majd közöltem vele, jöjjön be a nappaliba, ha levette a kabátját
meg a csizmáját.

- Azt mondta az anyu, hoz nekem a Jézuska játékzongorát.
- Megírom a Jézuskának, igazi zongorát hozzon, mert te már nagy
lány vagy.

- Szerinted a Jézuska tud ilyen pontokkal írni, mint te?
- Feltételezem, hiszen ő mindent tud. Mesélj! Ki az a Brigi és
miért mondta, hogy hazudok?

- Jaj Mikuli, de ... vagy. Ne haragudj, majdnem azt mondtam, hogy
banga, csak az csúnya szó.
- Kösz. Még szerencse, hogy nem mondtad.

- Brigi volt itt velem a múltkor.
- Nem Piroska volt?

- Piroska Brigitta. Az osztályban Piroskának hívjuk.
- Szerinte én miért hazudok?

- Mert azt mondod, vak vagy, és mégis egyedül jöttél ki az
udvarra. Kinyitottad nekünk a kaput, és visszafelé sem mentél
neki a falnak. Tehát látsz. Brigi azt mondta, azért hordasz az
utcán sötét szemüveget, hogy mindenkivel elhitessed, ami nem is
igaz. Képzeld el, a suliban behunytuk a szemünket, és az a hülye
Brigi nekiment az Erzsi néninek, aki éppen akkor jött be az
osztályba. Én persze tudom, te nem mentél volna neki.
- Ez attól függ. Szép vagy csúnya tanító nénitek van? Hány éves?

- Majdnem olyan szép, mint az anyukám, csak neki barna a haja.
Nem tudom, hány éves, de a lánya másodikos.
- Akkor lehet, hogy nekimennék.

Viccnek szántam, csak a poén maradt el, mert megfeledkeztem
arról, egy hét éves kislánnyal társalgok. Várható volt a
reagálása. Vagy negyed órán keresztül időztünk a téma körül. "A
karbantartó bácsi fiatal és magas, kedved lenne nekimenni?" Így
indított. "Honnan tudod, hogy a néni nem bácsi?" Miért tőlem
kérdezi a szomszédasszony lánya, hogy születik a gyerek?
Kézzel-lábbal magyaráztam, mivel nem látok, jobban használom a
fülemet, meg a többi érzékszervemet. A levegő mozgásából
észlelem, hol van előttem valami akadály, ezért nem megyek neki.
Ismerős helyen, ilyen a saját házunk és udvarunk, úgy közlekedek,
mintha mindent látnék. A lépcsősorok pedig sehol nem jelentenek
akadályt, ha a fokok mérete azonos. Estig tudtam volna mesélni,
de megszólalt egyszerre két telefon. A mobilom beszél. Közölte:
"Júlia keres!" A vonalashoz siettem. Júlia Juci anyukája. A
vonalas telefonban egy bájos hölgy megkérdezte, van-e
jogosítványom. Miután közöltem, nem tudok autót vezetni, hosszan
magyarázta, most az iskolájukban kedvezményes tanfolyamot
indítanak. Ha érdekel, várják a jelentkezésemet. Mindig is
érdekelt, ami persze számomra megvalósíthatatlan, hogy autót
vezessek. Tizenhat évvel ezelőtt elméletben átrágtam magamat a
kresszen meg a műszakin is, amikor Gyöngyi tanulta. Közben a
mobil kétszer is megszólalt, mindkétszer Júlia hívott. Juci pedig
elkezdte két ujjával verni a zongorát. Otthonosan éreztem
magamat, hiszen majdnem minden délután zajlik nálunk az élet. A
telefonbeszélgetés után leültem Juci mellé a zongorához, és
bevallom megfeledkeztem az anyukája hívásáról.

- Figyelj, Prücsök! Beszéljük meg, te valóban akarsz tanulni
zongorázni, vagy csak hülyítesz?
- Nem prücsök, hanem tücsök.

- Ne vitatkozz velem!
- Ki hívott telefonon?

- Egy néni.
- Szeretnél nekimenni?

- Mindjárt neked megyek, ha butaságokkal foglalkozol. Egyenes
derékkal üljél a széken, ne támaszkodjál a hátaddal! A
zongorázásnál minden ujjadat használni kell, nem úgy, hogy
mutatóujjal bökdösöd a billentyűket, a másik négyet meg ökölbe
szorítod.
- Melyik a mutatóujjam?

- Amelyikkel eddig verted a zongorát, hogy ne halljam a nénit.
- Erre az anyu azt szokta mondani, hogy meglőtte.

- Csitri! Nem Kerekecske gombocskát játszunk, hanem zongorázni
tanulunk, hogy bevágódjál a Levinél.
- Utálom.

- Két hete még a szerelmed volt.
- De tegnap a lányvécé előtt hátbavágott.

- Jaj, kis buta! Fiúknál ebben a korban az a szerelem jele.
Amikor én törpe voltam, mint te, a suliban ültem egy hosszú hajú
lány mögött, és írás óra alatt valamivel ütöttem a hátát, meg
néha a haját is húztam, közben mondogattam félhangosan:
"Üssed-üssed botocskám!"
- Mit szólt hozzá a Rózsika néni?

- Semmit, mert nem ismertük egymást.
- De hülye voltál, Mikuli.

- Kedves vagy, és főleg aranyos, Juci.
- Tudom. Erzsi néni is szokta mondani, aranyos vagyok, helyes
pofikám van, nem érti, miért nem tudok végigülni egy órát. Ez,
amit megnyomtam, a cé-hang? Múltkor mondtad úgy emlékszem.

- Igen, és az "elment vadászni" ujjaddal üssed le! Majd
elmagyarázom a billentyűk neveit, de előbb gyakoroljuk az
ujjrakást. A következő billentyűt a "meglőtte" ujjaddal nyomod,
majd a középső, azaz "hazavitte" következik. Ezután az "elment
vadászni" ujjaddal átnyúlsz a tenyered alatt, és vele nyomod le a
negyedik billentyűt. Ezután sorra, ahogy az ujjaid következnek
úgy nyomod meg a billentyűket egészen a kisujjadig!
- De ha mindet ő ette meg, akkor miért a legkisebb?

- Mert anorexiás. Tessék behajlítani az ujjaidat, és úgy ütni le
a billentyűket! Nem ágyikó a zongora, hogy pihentessed a kezedet.
- Mi az az anomicsoda? Megint hív az anyu. Vedd fel a telefont!

- Tessék! Ne parancsolgass nekem!
- Eszem ágában sincs. Szia Miki, a Júlia vagyok.

- Szia, Júlia! A lányoddal közöltem, amit hallottál. Te tudod,
hogy születik a gyerek?
- Még szép. Csak Béla nem akar róla hallani sem.

- Majd meséld el egyszülött gyermekednek!
- Küldd haza, el kell mennünk vásárolni!

- Juci, várnak otthon.
- Mit mondott?

- Szerintem töpreng az ötleteden, mert hallgat.
- Mondd meg az anyunak, megvárom, míg hazajönnek Gyöngyi néniék!

- Hallottad, Giulietta?
- Meghülyítettétek azt a gyereket.

- Október nyolcadikán is ilyen volt, amikor először találkoztunk.
Közben feljöttem az emeletre. Nem szeretném ha hallaná, amit
mondok neked. Semmi közöm hozzá, de én azt látom, nem szereti az
új apukáját.
- Köztünk legyen mondva, nekem is más volt az elképzelésem. Úgy
látom, hamarosan távozik az életemből. Addig bírjátok ki!
Garantálom, több apuka nem lesz, bár eddig is csak ez a kettő
volt.

- Féltékeny a Bélára.
- Küldjed haza, légy szíves! Muszáj elmennünk, ruhát akarok neki
venni még karácsony előtt!

- Rendben, negyed óra múlva otthon lesz, ha nem megy magától,
nyakamba veszem, és én viszem át.
- Megnézném.

- Júlia, isten veled!
- Szia, és ne haragudjál, de mókás lenne a szitu.

Visszamentem a nappaliba, de Juci sehol.

- Hol vagy Cserfeske?
- Vigyek neked is üdítőt?

- Mit keresel a hűtőszekrényben?
- Már semmit, megtaláltam.

- Gyere ide, mert széttéplek, mint Floki a lábtörlőt!
- Én különben Bélának hívom, ha az anyuék nem hallják.

- Floki az új kutyátok neve?
- Aha! Holnap áthozom, megmutatom neked. Aranyos csak még pici.
Lány kutya.

- Akkor miért Béla?
- Mert olyan hülye, mint a Béla apu.

- Nem szereted az új apukádat?
- Szereti a kórság. Hülye debi. Hazajön, megkérdezi: "Mi volt a
suliban, Juckó?" Meg se várja a válaszomat, elkezd kotorászni a
hűtőben, aztán beül a szobába, és bambán nézi a tévét. Vasárnap
megfenyegettem. Azt mondtam, ha Flokiba is belerúg, szólok a
Mikulinak, aztán majd jól megver.

- Megijedt?
- Tudom is én?!

- Szívesen megverem, de mi van, ha elszalad előlem?
- Semmi. Majd utána szaladok, és megfogom, aztán kész.

- Megtennéd a kedvemért?
- Vili! Elvégre barátok vagyunk, vagy mi a fene?

2011. május 7.

* * *

Családunk amatőr irodalmi honlapja:
http://migyoro.5mp.eu